Majdnem belehalt a baba az anyuka puszijába

Egy 28 éves anyuka puszija miatt került életveszélybe a kisbabája. Kirsty Carrington soha nem hitte volna, hogy egy ilyen ártatlannak tűnő dolog miatt majdnem elveszti a kisfiát.


A fiatal nőnek természetes volt, hogy puszit adjon a 8 hetes Ole-John arcára.

1 (4)

Azonban utána 24 órával azt vették észre, hogy a gyereknek magas láza lett és nem kapott levegőt. Annyira rosszul lett, hogy kórházba kellett vinni.

Ott derült ki, hogy a csecsemő egy vírustól kapott súlyos fertőzést, ami az anyja herpeszén keresztül került be a szervezetébe. Ám erre csak napok múlva jöttek rá az orvosok, miután a babának folyamatosan 40 fokos láza volt, amelyet nem tudtak levinni. – írja a Mirror.

c. lap.

2

Az anyuka akkor már teljesen megrémült és azt hitte elveszíti a kisfiát. Akkor kérdezték meg tőle az orvosok, hogy volt-e vírusos betegsége az utóbbi időben.

Kirsty a közelmúltban egyáltalán nem volt beteg, egyedül az ajak herpesze jött vissza, amely már tinikorától fogva időnként előfordul, de eddig semmilyen gondot nem okozott. Kirstynek van még két gyermeke, de náluk sem jelentett ez problémát.

PROD-Kirsty-Carrington

A legkisebb babánál azonban igen, mert a csecsemőkre nézve halálos is lehet, a herpes simplex vírus, amely megtámadja az agyat és egyéb szerveket, emiatt akár maradandó károsodást is okozhat.

PROD-Kirsty-Carrington (2)

A kisfiúnál már az agyat veszélyeztette a vírus, de az orvosok még időben meg tudták állítani, így nem szenvedett látás- és halláskárosodást.

Ole-Johnson vírusölő gyógyszereket kapott és 24 óra múlva már le tudták vinni a lázát, az állapota stabil lett.

PROD-Kirsty-Carrington (3)

A baba most már jól van, az anyukát azonban sokkolta az, hogy ő miatta került halálos veszélybe a gyereke.

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com