Márciusi egészség horoszkóp

Betegen, sérülten, vagy lendületesen telik a tavasz első hónapja?fluAz év harmadik hónapjában rengeteg feladat vár ránk, ám ezek mellett sem hanyagolhatjuk el az egészségünket, hiszen, ha nincs rendben a testünk és a lelkünk, akkor az élet más területein sem tudjuk kihozni magunkból a maximumot.

Kos: A csillagoktól minden segítséget megkapunk ahhoz, hogy egészségesek legyünk, ugyanis márciusban végre megtanuljuk, hogy a betegség egyfajta jelzés, ami arra utasít, hogy változtatnunk kell az életünkön. Előfordulhat, hogy van valami, amihez makacsul ragaszkodunk, pedig rég el kellett volna engednünk.

Márciusban különleges gyógyító energiákat szabadíthatunk fel magunkban, amivel másokon is segíthetünk. Jól tesszük, ha kicsit megállunk, befelé figyelünk, mert már ennek is gyógyító ereje van.

Bika: Egyrészről minket, másrészről másokat is gyógyít a kedvességünk, szeretetünk, ami minden mondatunkban, mozdulatunkban felfedezhető, ám annak súlyos következményei lesznek, ha gondolkodás nélkül, türelmetlenül cselekszünk.

Ha elesünk a saját lábunkban, akkor annak betegség lesz a vége. Ezt megelőzhetjük azzal, hogy nem rohanunk. Mivel Bikaként a nyugodtság jellemző ránk, ezért nem lesz nehéz visszafognunk magunkat. Menjünk ki a friss levegőre, sétáljunk, sportoljunk, mert ez a testnek és a léleknek is jót tesz.

Ikrek: Márciusban nem kell tartanunk az olyan sérülésektől, amelyeket a türelmetlenség, gyorsaság, szétszórtság okoz, ha képesek leszünk lassítani a minket hajtó lendületen, ami abból fakad, hogy mindig késésben vagyunk, mert egyszerre több dolgot akarunk csinálni.

Az év harmadik hónapjában a gyomrunk jelezheti, ha valamit nem tudunk „lenyelni”. Ennek a megoldása a megengedés, elengedés lehet.

Hagyjuk, hogy mindenki az legyen, ami lenni akar, ám azt jelezzük, hogy hol vannak a saját határvonalaink.

Rák: Márciusban nem lesz olyan betegség, amiből ne tudnánk kikúrálni magunkat, ha képesek vagyunk kilépni abból a dologból, ami a tüneteket okozta. Fontos, hogy ne vegyünk mindent a szívünkbe, hanem képzeljük magunkat a másik helyébe, és akkor rájövünk, hogy mindenkinek van igazsága.

A sport is sokat segít, hogy levezessük a felhalmozódott feszültséget. A barátainkról se feledkezzünk meg, mert a velük töltött idő, beszélgetés segít megoldani, megelőzni minden problémát.doctorOroszlán: Márciusban nagyon oda kell figyelnünk, ha nem akarunk összeszedni egy fertőzést, aminek a hátterében az a bizonytalanság állhat, ami az elmúlt időben jellemzi az életünket. Menjünk uszodába, szaunázzunk, vagy alkossunk a kreativitásunk kihasználásával.

A tavasz első havában a hasznunkra lehet a népművészet, mert a gyökereinkből olyan új erőt nyerhetünk, ami hozzájárulhat az egészségünkhöz. Ha a térdünk, csontjaink megfájdulnak, akkor az azt jelzi, hogy ne legyünk túl kemények, és éljünk a való világban.

Szűz: Felejtsük el a betegségeket, és higgyük el, hogy tényleg jól vagyunk! Mi mindig figyelünk az egészséges táplálkozásra, a megfelelő mennyiségű testmozgásra, tehát nincs miért aggódnunk.

Igaz, hajlamosak vagyunk a hipochonder viselkedésre, de legyen nagyobb a hitünk, mint a félelmünk. Mosolyogjunk, mert a bennünk lévő megértés, szeretet, segíteni akarás ránk és másokra is gyógyító erővel hat. Az okos szavainkból, diplomáciai képességeinkből is sokat profitálhatunk márciusban.

Mérleg: Ha márciusban is kibúvót keresünk az akadályok, problémák megoldása alól, akkor ne lepődjünk meg, ha megfertőződünk, elkapjuk mások betegségét. Ugyancsak megbetegíthet, ha továbbra is mosolyogjunk, és eltemetjük magunkban azt a feszültséget, amit mások okoznak nekünk. Ideje, hogy bátran felvegyük a kesztyűt, harcba szálljunk, és felvállaljuk önmagunkat.

Skorpió: Az akaratos, türelmetlen viselkedés elnyeli az energiánkat, ami betegséghez vezethet. Ha valamilyen egészségügyi problémát tapasztalunk, akkor az azt jelentheti, hogy rossz irányba fordultunk.

A bölcsességünk, határok érzékelése, az alázat, az elfogadás, és a lassítás mind-mind segíthet a betegségek megelőzésében. Emellett a növények, ásványos, elcsendesedés, kikapcsolódás is támogat az egészségünk megőrzésében.painNyilas: Az egészség tekintetében is igaz, hogy ki kell mondanunk azt, amit szeretnénk. A bölcsesség, elfogadás, szeretet is távol tarthatja a betegségeket, ha viszont mégis elkapunk valamit, akkor gyorsan legyőzhetjük a kórokozókat.

Jól tesszük, ha tanulmányozzuk a gyógynövényeket, régi gyógymódokat, és esélyt adunk a természetgyógyászatnak, mert márciusban önmagunkban kell keresnünk a gyógyító energiákat, amelyek másoknak is jót tehetnek. A böjt is kiváló hatást gyakorolhat ránk.

Bak: Nem véletlen, ha mostanában úgy érezzük, hogy nehéz időszakon megyünk keresztül, mert ez egyfajta újjászületés a számunkra, ez pedig a testünkön is meglátszik. Amennyiben túlzásba esünk, akkor az idegrendszerünk, a vastagbél, a térd, és a prosztata is jelezhet, hogy baj van.

Ne legyünk akaratosak, türelmetlenek, és a kényszeres szabadság utáni vágytól is szabaduljunk meg. A szeretet, mások elfogadása, megértése segíthet, hogy egészségesek maradjunk, ahogy a jóga és a sport is a javunkat szolgálja.

Vízöntő: Márciusban fontos, hogy sokat sportoljunk, és azzal vezessük le a bennünk felgyülemlett energiát, mert ellenkező esetben megbetegedhetünk. Emellett az elengedés is segít, hogy megőrizzük az egészségünket.

Habár alapvetően gyorsan megszabadulunk a régi dolgoktól, mert imádunk teret engedni az újnak, most mégis nehezünkre eshet ez a folyamat. A hónapban keressünk olyan sportot, ami nagyon izgalmas, tehát menjünk hegyet mászni, túrázzunk, jógázzunk, vagy próbáljuk ki a falmászást.Young-man-sick-with-flu-via-Shutterstock-615x345Halak: Márciusban ne ellensúlyozzuk a lágyságunkat a keménységgel, mert mind a két véglet magában rejthet olyan nehézségeket, amely nem tesz jót a térdnek, gerincnek, szívnek. A baj megelőzése érdekében keressük a vízzel kapcsolatos sportokat, tehát ússzunk, menjünk gyógyfürdőbe, esetleg vízilabdázzunk. Ugyancsak jót tehet a testi és lelki egészségünknek a hegymászás, a jóga, de a barlangászás is. A szívünket töltsük meg szeretettel!

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com