Maró anyagú mekis kávé miatt került a sürgősségire egy svéd nő

A nő egy Café Latte kávét kért a McDonaldsban, de maró anyag került a poharába. Emiatt kórházba kellett vinni, ahol a sürgősségin órákig kezelték.
 
Rebekah Sjölund a gyorsétteremlánc Ängelholm-i éttermébe tért be és café lattét rendelt.

Az italt azonban azzal a kávégéppel készítették el, amelyet előzőleg maró anyaggal mostak át és még nem öblítették ki. Ezért a gépet el kellett volna zárni és nem lett volna szabad használniuk.
Mire kiderült a dolog már késő volt, a nő már beleivott a kávéba.

„Nehezemre esett lélegezni, és egyből éreztem, hogy valami mar a számban. Elkezdtem rettegni.” – mondta el később egy helyi lapnak. Rebekaht azonnal a sürgősségire vitték, ahol 4 órán át kezelték. A nő szerencséje az volt, hogy a maró anyag fel volt hígítva, hiszen a pohárban tej és víz is volt.
A gyorsétteremlánc a sajnálatos eset után azt közölte, hogy mulasztás történt, amit nagyon komolyan vesznek. Ezért megpróbálják kárpótolni a hölgyet a baleset miatt.

Forrás: bama.hu

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com