Második csontváz nő a 18 éves lány testében

A fibrodysplasia ossificans progressiva nevű genetikai betegségben szenved Seanie Nammock.Seanie Nammock"Kőember" szindrómát diagnosztizáltak hat éve a fiatal lánynál. Ez a nagyon ritka genetikai betegség orvosi nevén fibrodysplasia ossificans progressiva, ami azt jelenti, hogy az ember izmai, inai, és szalagjai csonttá alakulnak át, tehát a meglévő csontvázra nő még egy.

A betegek először a végtagjaikat nem tudják többé mozgatni, majd az egész testüket. A most 18 éves Seanie Nammock hátát és nyakát már elérte a megkövesedés, és a kezeit is csak a derekáig tudja felemelni.

Seanie édesanyja elmondta, hogy rettegnek, hogy mi lesz, ha a lány alsó végtagjait is eléri a betegség, és már csak arról dönthet, hogy ülni, vagy feküdni szeretne-e.

Seanie sem tekint túl bizakodóan a jövőbe. Ő arról beszélt, hogy már attól borzalmas fájdalmai vannak, ha hozzáérnek. A lépcsőn is csak segítséggel tud felmenni, mert nem tudja megfogni a korlátot. Az egyensúlyérzékével szintén komoly problémák vannak, és a kezeit alig tudja megmozdítani.

Az orvosok éjjel-nappal dolgoznak, hogy rájöjjenek, hogy mivel lehet meggyógyítani a lányt, akinek addig erős fájdalomcsillapítókon kell élnie, amíg nem sikerül kigyógyulnia ebből a szörnyű betegségből.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com