MDSZ: az állóképesség javult, a túlsúly továbbra is nagy probléma a diákok körében

Több mutatóban is javult a magyar diákok fittségi állapota, ám továbbra is komoly gondot jelent az elhízás a fiatalok körében - olvasható ki a Magyar Diáksport Szövetség által kezdeményezett felmérés eredményéből.Az MDSZ hétfői tájékoztatása szerint harmadik alkalommal mérték fel a hazai tanulókat a szövetség által kidolgozott Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) keretében. A teszt kilenc mérés alapján négy profilban jellemzi a fiatalok állapotát: mutatja az állóképességet, a vázizomzat fittségét, a hajlékonyságot, illetve a testösszetételt, testtápláltságot. Az eredmények alapján a diákok három zónába kerülhetnek, a zöld az egészségzóna, a sárga a fejlesztésre szorulók, a piros pedig a fokozott fejlesztést igénylők csoportját jelenti.

   
A most közzétett adatok a 2016/2017-es tanévben végzett felmérések eredményei. A teszteken 2713 intézmény 662 501 diákja vett részt. Az eredmények egyrészt azt mutatják, hogy a heti öt testnevelés óra bevezetése érezhetően javított a fiatalok fittségi állapotán: a 2014/2015-ös felmérés idején mért eredményekhez képest - amikor a felmenő rendszer még nem érte el a 8.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

és 12. osztályos diákokat, így nekik két-három testnevelés órájuk volt -, most 11-20 százalékkal kevesebb volt a piros zónákban teljesítők aránya.


Kifejezetten jelentős javulás tapasztalható a testsúlyproblémákkal küzdő tanulók állóképességében, ugyanis az ingafutás tesztben 37 százalékkal magasabb volt az egészségzónát elérők aránya. Szintén pozitívum, hogy hat-nyolc százalékos pozitív változást mutat a korábbihoz képest a vázizomzat erejét vizsgáló tesztek eredménye.
    

Az is megállapítható ugyanakkor, hogy nőtt az elhízott tanulók (6-15 százalékos növekedés) és csökkent a normál testtömegindexű diákok aránya. Az előrelépés ellenére összességében még mindig gyengének nevezhetőek az eredmények az ingafutás tesztben, melyben alig 60 százalék került az egészségzónába.


A felmérés egyértelműen mutatja, hogy serdülő kortól jelentősen romlanak az eredmények, és különösképpen a lányoknál érzékelhető a negatív tendencia. Amíg az 5. osztályos fiúk 72 százaléka került egészségzónába ingafutásban, addig a 12.-eseknek már csupán az 50 százaléka, a lányoknál viszont 67,1 százalékról 34 százalékra romlott le az adat a 5. és 12. osztályosok között.
    

Kifejezetten rossz képet mutat a tanulók hátizommérésének eredménye: a törzsemelésteszt ugyanis hiába mutat 4,4 százalékos javulást a korábbiakhoz, a diákok csupán 52 százaléka került az egészségzónába. Az MDSZ ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos a fiatalokat a testmozgásra ösztönözni, mert az ülő életmód és fizikai inaktivitás növeli a tartás- és gerincproblémák kialakulásának kockázatát.
    

A teszt egyértelműen megállapította, hogy egyre több a túlsúlyos, elhízott tanuló Magyarországon. A testtömegindex alapján minden negyedik tanuló ebbe a kategóriába esik, s az elmúlt három évben minden életkorban és mindkét nemnél nőtt az arányuk. Ezen diákok állóképessége ugyanakkor javult, ami azt mutatja, hogy a rendszeres mozgás nagyot lendít az egészségi állapoton a súlytöbblet ellenére is. Az elhízás mértékének növekedése pedig rávilágít arra, hogy nagy szükség van a helyes táplálkozásra.
   

A tesztekből az is kiderül, hogy a fittségi állapotot meghatározzák a genetikai adottságok, a családi háttér és a környezet is. "A NETFIT program keretében mért adatok összehasonlításánál mindenképpen szem előtt kell tartanunk, hogy a fittségi állapot egyéni szinten nagymértékben függ a genetikai adottságoktól és az egyén mozgásgazdag, sportos életvezetésétől egyaránt.


Utóbbiban a család szociokulturális helyzete, jövedelmi viszonyai, illetve egy-egy település sportszolgáltatásokkal való ellátottsága jelentős hatással lehet a fiatalok fittségi állapotára. A megyei és területi értékek leginkább ezeket a társadalmi-gazdasági különbségeket jelzik" - olvasható az MDSZ összeállításában, melyből kiderül, hogy a legjobban Budapesten, Komárom-Esztergom megyében és Vas megyében, míg a legrosszabbul Nógrádban, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Somogyban teljesítettek a diákok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com