Megdöbbentő! Nyolcéves kislány lett tüdőrákos Kínában

Megdöbbentő tényt közölt az egyik kínai híroldal a tüdőrákos megbetegedésekkel kapcsolatban.


Egy nyolcéves kislány Kína legfiatalabb tüdőrákos betege, amelyet egyértelműen a környezeti ártalmaknak, a levegőszennyezettség következményének tekintik. – írta a China News Service a napokban. .

A kislány Csiangszu tartományban lakott egy forgalmas út mellett, ahol a levegőszennyezettség nagyon erős és ahol magas a 2,5 mikron vagy annál kisebb átmérőjű porszemcsék koncentrációja. –közölte a hírügynökséggel Feng Tung-csie, a tartományi rákkórház orvosa.
[ads1]
kina-szmog(650x433)

A kislány esete újból arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire súlyos a helyzet az országban. Ezt már a statisztikai adatok is megerősítették. Pekingben például 2001 és 2010 között 56 százalékkal nőtt a tüdőrákban elhunytak száma, a hivatalos adatok szerint a férfiak körében ez a vezető daganatos halálozási ok.

Kínában az elmúlt három évtizedben drasztikusan 465 százalékkal nőtt a tüdőrák miatti halálozási arány. Az egészségügyi minisztériumból közölt adatok szerint 600 ezer ember hal meg évente a betegség miatt. Az egészségügyi szakemberek véleménye alapján pedig a tüdőrákos megbetegedések számának emelkedését 20-30 év alatt sem tudják megfékezni a légszennyezettség oka miatt.

Ezt a WHO egészségügyi világszervezet rákkutató szakemberei is megerősítették a múlt hónapban. A tüdőrákos betegségek oka pedig a légszennyezettség és az ipari füst, ami ez lett a leggyakoribb rákbetegség Ázsiában.

(ma.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

http://ujhazak.com