Megették az Ebolás denevéreket, ezért szabadult el a járvány (pokol) – videó

Világszerte újra több ezer áldozatot követelt az Ebola. A Robert Koch országos járványügyi intézet tanulmányából kiderült, hogy az első beteg, egy kisfiú denevérek által fertőződött meg.


A kisfiú Nyugat-Afrika (Wan) Guinea Meliandou településén fertőződött meg a vérzéses lázzal járó betegséggel, amely sokaknál halált okoz. A kicsi faluban mindössze 31 ház található.

d123

A Fabian Leendertz vezetésével működő kutatócsoport az Embo Molecular Medicine című szaklapban arról számolt be, hogy gyermekek egy üreges fában játszottak, ahol szelindekdenevérek (Mops condylurus) laktak.

"A gyerekek sokszor játszottak a nagy fa odvában" –idézi a tanulmány a faluban élőket.

"A fát azután március 24-én, több mint három hónappal a kétéves Emile halála után felgyújtották. "Ahogy a lángok felcsaptak, a törzsből egy sereg denevér menekült el." – mondták később a lakók.

ebola

A helyzet az, hogy a tudósok mind máig sem tudják azt, hogy nagyon pontosan honnan származik ez a brutális vérzéses láz. Azonban a kutatók már régóta sejtik, hogy a nevezett gyümölcsevő denevért a vírus nem károsítja, mert ezt használja az ellene fellépő ragadozók ellen. Ezzel egyben nem kíméli a természet áldása nevében az emberi fajt sem!

A kisfiú otthonához közel lévő talajból különféle mintákat vettek, amiből denevér maradványokat is találtak, de ezeket már leégették. Az élő befogott denevérekben nem találtak Ebola vírust.

Ennek ellenére a tudomány nem tartja kizártnak, hogy a fában tanyázó kolónia csupán néhány tagja szabadította rá az agresszív infekciót az emberekre. Szegény kisfiú valószínűleg fogyasztott a denevérből és az orosz rulett rosszul sült el, mert fertőződése után a kisfiú passzívan kiirtotta családját, amely az első jele volt az Ebola járványnak.

ebola(650x433)(1)

A kétéves Emile Ouamouno Mikuláskor (december hatodikán) halt meg, majd követte édesanyja, nővére és nagyanyja is. Az egész család a veszélyes és brutális vérzéses lázban halt meg.

„A denevérek a jövőben is komoly veszélyt jelenthetnek majd. Nemcsak azért, mert az erdők állandó lakói, hanem azért, mert az utóbbi időben, a városokban. Tetők alatt, a házak repedéseiben is megjelentek. Hozzátette, az állatok kiirtása nem jelentene megoldást a további járványok ellen, csak felborítaná a már meglévő ökoszisztémát” – nyilatkozta a BBC-nek Dr. Fabian Leendertz, a kutatócsoport német tagja.

Az eget verő tudományos felfedezés megfelel-e vajon a valóságnak, vagy, csak terelés. Ha megfelel, ha nem, ez jól jött mostanság 2014-ben a gyógyszeriparnak.



Forrás: hir24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com