Megfelelő szűréssel 12 000 tüdőrákos életét lehetne megmenteni az Egyesült Államokban

Alacsony dózisú komputertomográf (LDCT) szűréssel évente 12 000 tüdőrákos beteg életét lehetne megmenteni az Egyesült Államokban - derült ki egy új elemzésből.


12 000 tüdőrákos életét lehetne megmenteniAz Amerikai Rák Társaság online kiadványában megjelent tanulmány szerint jóllehet jelentős apadás következett be az amerikai dohányosok számában az utóbbi években, még ma is mintegy 43 millióan rabjai a cigarettának. Ha nem tudnak leszokni szenvedélyükről, felük dohányzás okozta betegségben - például tüdőrákban - fog meghalni. Megfelelő és időben elvégzett szűréssel azonban a tüdőrákos elhalálozások is visszafoghatók.
A felmérés keretében 2002 és 2009 közötti adatokat elemeztek, és arra jöttek rá, hogy a röntgenvizsgálatokkal összehasonlítva LDCT-szűréssel húsz százalékkal lehetne csökkenteni a tüdőrákos haláleseteket a jelenlegi és volt dohányosok körében. (Utóbbiak közé azok számítottak, akik az elmúlt tizenöt éven belül hagyták abba a dohányzást, de előzőleg 30 éven át napi egy - vagy 15 éven át napi két - doboz cigarettát szívtak el.)
A következtetések alapján mintegy 8,5-9 millió olyan amerikai van, akin érdemes lenne elvégezni az LCDT-vizsgálatot: ha a szűrés megvalósulna, akkor - a tüdőrákos halálesetek számát figyelembe véve - évente hozzávetőleg 12 000 beteg életét lehetne megmenteni - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com