Megjelent az ebola New Yorkban

Pozitív lett annak az orvosnak a tesztje, aki nemrég Nyugat-Afrikában járt.Megjelent az ebola New YorkbanAz Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet egyik tagja az az orvos, aki tegnap került kórházba New Yorkban. A 33 éves Craig Spencer több, mint egy hete tért haza Amerikába Guineából.

A férfinál szerdán jelentkezett először láz és hasmenés, majd csütörtökön már rosszabbul érezte magát, ezért tájékoztatta a hatóságot, akik a manhattani Bellevue Kórházba szállították az orvost, ugyanis az az intézmény alkalmas az Ebola-betegség kezelésére. Spencer mellett a menyasszonyát is karanténba helyezték, bár az ebola tünetei eddig nem jelentkeztek a nőn.

A New York-i hatóságok most azon vannak, hogy feltérképezzék, hogy Spencer kikkel lépett kapcsolatba azóta, hogy hazautazott Nyugat-Afrikából, valamint megpróbálják azonosítani azokat, akik megfertőződtek, ugyanis az orvos taxizott és metrózott a tünetek megjelenése előtt. Spencer a New York-i Presbiteriánus Kórház munkatársa, ám nem kezelt beteget, amióta visszatért Amerikába.

(Forrás: afriport.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com