Megrázó! Fél arcát vesztette el az anyuka a rák miatt, amit szénanáthának néztek

Egy fiatal anyukának nem ismerték fel időben a rákbetegségét és emiatt a fél arcát elvesztette. Jannine-nek a gyakori orrvérzéseire azt mondták, hogy szénanátha, pedig egy ritka daganat okozta.


Az egész egy egyszerű orrvérzéssel indult, amiről álmomban se gondoltam volna, hogy súlyos betegséget jelezhet. De igazság szerint még az orvosaim se" – mondta el a 25 éves édesanya.

Jannine McHaffie a Daily Mail című brit lapnak.

jannine(650x433)

A nő azt is elmesélte, hogy a háziorvosához a sokadik vérzéses probléma után ment el.   "Felsoroltam a tüneteimet, mire az orvos annyit mondott, szénanáthám van, amivel nem sok mindent tud kezdeni."

PAYJannine-McHaffie1

A nő ezután hazament, de kis idő múlva újra felkereste a házi orvosát.

Miután észrevettem egy borsó nagyságú dudort az egyik orrlyukamban, ismét felkerestem a körzeti orvost, aki most is hazaküldött: azt mondta, a duzzanat szerinte jóindulatú polip, ami nem okoz majd semmilyen gondot."Fél év múlva azonban a polipnak tűnő valamiből egy eperszem nagyságú daganat lett, ami akkor már Jannine légzését is megnehezítette.

2A1A8D2200000578-0-image-a-7_1435655502375

"Ekkor kerültem kórházba. Először CT-vel vizsgáltak, ami után sürgősségi MRI-vizsgálat jött. Csak ezután tudtam meg, hogy rákom van" - meséli Jannine, aki először nem akarta elhinni, hogy mindez vele történik."Mikor az orvosok szembesítettek vele, hogy egy, a nyálmirigyemet támadó ritka daganatfajtában szenvedek, néhány napra kicsúszott a lábam alól a talaj. Fogalmam se volt mit csináljak."

jannine(1)

Az anyukának végül a kislánya jelenléte adott erőt, hogy küzdjön a rák ellen.

"Rá gondoltam akkor is, mikor igent mondtam az életmentő műtétre, arra, hogy egy pillanatot sem akarok elmulasztani az életéből" – mondta a fiatal nő, akin egy 13 órás műtétet hajtottak végre. Ennek során a jobb felső fogsorának, szájpadlásának és a jobb felső állkapcsának egy részét el kellett távolítani. "Az orvosok a hiányt végül a lábamból kioperált csonttal pótolták" – mondta, majd arról is beszélt, hogy a múlt héten állhatott lábra először a műtét után.

PAYJannine-McHaffie4

"Még hátra van a sugárterápia, de bízom benne, hogy mindezek után ezt az akadályt is simán fogom venni" – jelentette ki Jannine reménykedve.

2A1A885500000578-0-image-a-15_1435656251746

Szerinte elég kétségbeejtő, hogy a rák a hozzá hasonló fiatal embereknél is megjelenhet.

ad_174013258-e1435662318971

ad_174018442

Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com