Megrázó! Leukémia miatt haltak meg az egypetéjű ikerbabák

Egy házaspár ikerbabáik születése után 5 hónappal szörnyű hírt tudott meg, a kicsiknél ugyanazt a leukémiát fedezték fel az orvosok.


A szülők összeomlottak és bár mindent megtettek a gyógyulásukért - mind a két kislányt elvesztették.

timthumb

"Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy sosem fogjuk igazán túltenni magunkat ezen a tragédián" – mondta a gyászoló édesapa az SWNS lapnak. Darren és a feleség Carol számára az utóbbi pár hónap életük legszörnyűbb időszaka volt.

Belle-nél és Neve-nél ugyanazon a napon fedezték fel ugyanazt a halálos kórt.

timthumb (1)

A két koraszülött babánál a leukémia egy agresszív, kisgyerekeket érintő fajtáját mutatták ki. Az orvosok egyiküket sem tudták megmenteni, Neve a diagnózis után 1 hónappal, míg Belle két évvel később ment el.

A szülők mikor a betegség kiderült otthagyták munkahelyeiket és minden idejüket a két beteg ikerbaba ápolására és Hiro nevű idősebb fiuk nevelésére fordították. Először nem gondolták, hogy komoly baja van az ikerlányoknak.

timthumb (2)

"Feltűnt, hogy Neve kevesebbet eszik, és hogy valamivel sápadtabb, mint testvére. Ekkor vittük őket orvoshoz" – meséli az anyuka, aki Neve halála után sokáig hitt abban, hogy a másik kislány legyőzheti a kórt.

"Belle az első és a második születésnapját is a leedsi kórházban töltötte, ennek ellenére bíztunk abban, hogy a különböző terápiák megmenthetik az életét. Végül a karjainkban halt meg, négy hónappal a második születésnapja után" – emlékszik vissza sírva Carol. Az anyuka tudja, hogy egy ilyen borzasztó veszteség után az életük már soha nem lesz ugyanolyan.

timthumb (3)

A mély fájdalmat átélt szülők most a gyászukat úgy próbálják meg enyhíteni, hogy kampányt kezdtek, hogy megsegíthessék a leukémiában szenvedő kisgyerekeket és szüleiket.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com