Megrázó! Meghaltak a kismama ikrei, mert nem tudta beengedni a mentősöket a házba

Britek ezrei gyászolják annak a kómában fekvő kismamának az ikreit, Melodyt és Rose-t, akiket le kellett kapcsolni a lélegeztető gépről.


A tragédiát az okozta, hogy a 27 éves nő annyira rosszul volt, hogy nem tudta beengedni a mentősöket a túlbiztosított házba.

Az asszony egyedül volt otthon, mikor a terhesség 32. hetében levált a lepény és borzasztó fájdalmak miatt kihívta a mentőket. Az ajtót kinyitni nekik viszont már nem volt ereje, mert közben összeesett.

ikrek

„Abban bíztunk, hogy csoda történik, és Jocelyn felébred a kómából és még láthatja kislányait." – mondta Mirror című brit lapnak a nagyapa, azután, hogy a kicsiket a család kérésére lekapcsolták a gépekről. „Sajnos nem így történt.

A lányom még mindig kómában fekszik, és az életéért harcol. Ha magához is tér majd, a kislányait már csak képeken láthatja"
- tette hozzá.

Az orvosok állítólag felkészítették az anyukát arra, hogy a méhlepény leválhat, de Jocelynt váratlanul érhette a nagyon erős vérzés. A mentők pedig 30 percig nem tudtak bejutni a házba, hogy megmentsék őt és a babákat.

1415102084092_Image_galleryImage_BPM_MEDIA_nPictured_GV_of

Jocelyn a vérveszteség miatt elájult és már nem tudott ajtót nyitni. A mentősök így csak rendőri segítséggel juthattak be a lakásba. A nő szíve addigra azonban leállt és az oxigénhiányos állapot miatt súlyos szervi elégtelenség lépett fel nála és a babáknál.

BPM_PREGNANT_MUM_OF_TWINS_CRITICALLY_ILL_JOCELYN_BENNETT25.jpg

A kómába esett nőn sürgősségi császármetszést végeztek, a babákat pedig rögtön lélegeztető gépre kellett tenni.

„Az orvosok már az első pillanatban mondták, hogy a kicsik állapota kritikus, hozzátették azt is, kicsi a valószínűsége, hogy életben maradnak" –mondta Jocelyn édesapja. Másnap kiderült, hogy nincs remény az életbe maradásukra. „A család ekkor döntött úgy, hogy lekapcsolja a babákat a lélegeztető gépről."- közölte megtörten.

ikrek(1)

„A lányom továbbra is kómában van, az orvosok pedig azt mondják, ha magához is tér, nem valószínű, hogy emlékszik majd bármire a terhességéből, mivel az oxigénhiány miatt neki is sérült az agya. Ennek ellenére bizakodunk, és rengeteg képet csináltunk a lányokról, hogy láthassa, milyen gyönyörűek voltak" – mondta.

A nagypapa szerint a mentők nem hibáztak, de ha hamarabb be tudtak volna jutni a lakásba, a babákat megmenthették volna.

1415103167951_wps_37_Pleck_House_tower_block_i

Forrás: hír24

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com