Megrázó történet egy anyáról, aki kikönyörögte, hogy súlyos beteg kislánya meghalhasson

Egy anya már nem tudta tovább nézni hogyan szenved súlyos beteg kislánya. Charlotte Fitzmaurice ezért drámai döntés hozott..


A 36 éves brit asszony 12 év szenvedés és egy sikertelen műtét után meghozta élete legnehezebb döntését. Elhatározta, hogy végleg elengedi a lányát, Nancy-t:

„Még most is gyötör a bűntudat, pedig pontosan tudom, hogy azt tettem, ami a kislányomnak a legjobb" – mondta el a Daily Mirror című brit lapnak.

kislany(ac763e1d-0dd3-4165-88ee-e39781677567)

Az asszony 2 hónappal a kislány halála után vállalta, hogy beszél élete legfájdalmasabb döntéséről és hogy mi vezetett el idáig. Mindezt azért tette, hogy a hozzá hasonló helyzetben lévő szülőknek ne kelljen végigjárni ezt a szenvedéssel teli utat, mint amit ő átélt.

kislany(0618d94b-74be-4bbc-ad24-81c6716dd26e)

 „Nem tartom helyesnek, hogy a szülőknek kelljen könyörögni a bírónak azért, hogy meghalhasson a gyermekük.

Tőlük ilyesmit várni színtiszta embertelenség"
– közölte az asszony.

Az anyának kétszer kellett oda állni a bíró elé és könyörögni, hogy engedje meghalni a kislányát.

1414336046540_wps_73_Charlotte_Fitzmaurice_age

 „Amikor megtudtam, hogy gyermeket várok, én voltam a világ legboldogabb embere. Alig vártam, hogy leteljen a kilenc hónap és végre a karomban tarthassam őt" – idézte fel a boldog terhességi időszakot Charlotte.

kislany(7af8b651-c90a-424b-b2fe-216a5b3e2ec0)

A rémálom akkor kezdődött, mikor 2 nappal a szülés előtt közölték vele az orvosok, hogy a baba egy kezeletlen baktériumfertőzés miatt súlyos fejlődési rendellenességgel jön majd a világra.

„Azt mondták, ha időben észreveszik, hogy Streptococcus fertőzésem van, antibiotikummal kezelhették volna, és a kislányomnak se lett volna semmi baja. Üvölteni tudtam volna, miközben azon gondolkoztam, mihez fogunk kezdeni. Nancy két nappal később vakon, agyhártyagyulladással és vérmérgezéssel született.

1414336034004_wps_72_Collect_Nancy_s_first_Chr

A kisbabát 1 hónaposan engedték csak haza a kórházból.

 „Az orvosok persze semmi jóval nem biztattak. Azt mondták, örülhetek, ha Nancy megéri a negyedik születésnapját" - mondja megtörten Charlotte.

1414337682989_Image_galleryImage_Collect_Nancy_s_first_Bir

A kislányról mindössze 6 hónaposan derült ki, hogy epilepsziás. „Naponta voltak rohamai, mi pedig nem tehettünk mást, csak néztük őt. Szívszaggató volt látni, ahogy szenved." – emlékezett vissza az anyuka.

1414335952244_Image_galleryImage_Collect_Nancy_age_2_Re_A_

Charlotte ápolónőként dolgozott, de otthagyta a munkáját, hogy tudja ápolni Nancyt és vele tölthesse minden idejét. A kislánya még 12 évesen is egy 6 hónapos baba fejlettségi szintjén volt.

1414337615129_Image_galleryImage_Collect_of_Nancy_age_4_Re

„Voltak szép pillanataink. Amikor meghallotta a madarak csicsergését, vagy azt, hogyan szürcsölöm a teát, a világ legszebb mosolyát küldte felém. Csakhogy az idő nagy részében az életünk rettenetes volt: folyton ki-be jártunk a kórházba, rettegtem, hogy Nancynek fájdalmai vannak és hogy nem tudok neki segíteni."

1414335928377_wps_68_Charlotte_Fitzmaurice_age

 „Abban az évben, (2012) májusban azért mentünk kórházba, hogy eltávolítsák Nancy veseköveit. Csakhogy az operáció nem úgy sikerült, ahogy vártuk."

A kislány a műtét közben elkapott egy fertőzést, amiből már nem lehetett kikúrálni.

„Folyton sírt. Mivel jóformán az egész életét fájdalomcsillapítókon élte, egy idő után immunis lett a legerősebb koktélra is. Ekkor döntöttem el, hogy elengedem. Két évig kilincseltem, mire a bíróság végre engedélyezte, hogy az orvosok megvonják a lányomtól, aki születése óta csövön keresztül tápláltunk, a folyadékot. Augusztus 21-én halt meg. Napokig szenvedett. A sírását valószínűleg sosem fogom elfelejteni, de még a legnehezebb pillanatokban is igyekeztem szem előtt tartani, hogy csak így szabadulhat meg végérvényesen a félelemtől és a fájdalomtól."

1414337236488_Image_galleryImage_Collect_Nancy_age_11_Re_A

Charlotte azt is tudja, hogy tettéért a lelkiismeret furdalás egész életében elkíséri majd. Ennek ellenére arra biztatja a hasonló küzdelmet vívó szülőket, hogy ne adják fel a harcot.

1414335989560_Image_galleryImage_Charlotte_Fitzmaurice_age

.„Teljesen rendben lévő dolog, ha a gyermekeiket békében akarják tudni, ettől nem szeretik őket kevésbé" - zárta vallomását a gyászoló anya.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com