Megrázó tragédia történt a 3 hónapos babával az első bölcsődei napon

Adrienne Kromer félve adta bölcsibe három hónapos kislányát, de vissza kellett mennie dolgozni.


A babával azonban az első bölcsődés napon szörnyű tragédia történt, amelynek okát egyelőre nem tudják.

Adrienne aznap vitte először bölcsibe a kis McKennát, amikor visszament dolgozni a szülési szabadság után.

1460479318934

A fiatal nő nagyon aggódott a baba miatt és háromszor is telefonált a bölcsibe a munkahelyéről, hogy mi van a picivel. Az anyuka szerint a babán semmiféle betegség jelei nem mutatkoztak, amikor ott hagyta a gondozókkal. –írja a foxnews.com.

Mikor harmadszorra hívta a bölcsit, azt mondták, hogy a kislánya nehezen itta meg a tápszert az üvegből, aztán hirtelen elaludt.

Mivel ezt Adrienne furcsának találta, elhatározta, hogy azonnal hazaviszi a babát.

86387_babameghalt-641

Még úton volt, amikor azzal hívták fel, hogy a pici nem lélegzett, ezért kihívták a mentőket.

Mire az édesanya a bölcsihez ért, a babát már kórházba vitték. Sajnos mire a szülők beértek a kórházba, az orvosok azzal fogadták őket, hogy McKenna meghalt.

A kicsit felboncolták, de nem találtak traumára utaló jeleket, a toxikológia eredménye pedig még nem jött meg.

A vizsgálatok során azt is megnézik, hogy nem volt-e valamilyen fertőzése, amely a halálát okozta, vagy a környezetében lévő kiságy okozhatta-e a tragédiát.

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Sztrókhoz vezetett a napi 8 energiaital

Az extrém mennyiségű koffein miatt záródott el egy ér a férfi agyában.

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Sokat tehetsz az egészségedért ezekkel a mozgásformákkal

Egyszerre több területen hatnak a Harvard Egyetem tudósai által ajánlott mozgásformák.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

http://ujhazak.com