Megvakult a kínai lány, aki egész nap a mobilján játszott

Wu Yiaojing megállás nélkül végigjátszott egy napot az Arena of Valor internetes játékkal a telefonján.



A nap végére azonban az egyik szemére már nem látott. A szülei azonnal a Dongguan városban lévő kórházba vitték, de az orvosok még nem biztosak abban, hogy tudnak rajta segíteni.



Kiderült, hogy Wu-nak a szemfenék artériájában elzáródott egy ér és emiatt nem lát a jobb szemére. Egy orvos a helyi sajtónak arról beszélt, hogy ez a betegség inkább időseknél fordul elő és nagyon ritka, hogy ilyen fiataloknál jelenik meg. Ennek hátterében az állhat, hogy a lány súlyosan megterhelte a szemét az egész napos játékkal.



A nő elmondása szerint minden szabadidejét azzal töltötte, hogy játszott.

„Amikor nem dolgozom, általában reggel hatkor kelek, megreggelizem és délután négy óráig játszom. Ekkor eszek valamint, alszom egy picit, majd hajnali egyig játszom” –mesélte. Sőt néha még enni is elfelejt, annyira magával ragadja a játék.



Wu már annyira függő lett, hogy a végén hét-nyolc órákat játszott megállás nélkül.

Szülei azzal rémítgették, hogy megvakulhat, ha egyfolytában csak játszik. Most úgy tűnik igazuk lett, Wu azóta kórházba van, egyelőre még nem biztos, hogy az orvosok meg tudják menteni a szemét.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

http://ujhazak.com