Migrénjétől akart megszabadulni, de nyaktól lefelé lebénult az ausztrál nő

Egy háromgyermekes anyuka szeretett volna megszabadulni kínzó migrénjeitől, ezért a műtét mellett döntött.


Sajnos azonban a műtét után kiderült, hogy az idegei súlyosan károsodtak és Melinda Johnson nyaktól lefelé lebénult. –írja a Daily Mail.

A 39 éves asszony elmondása szerint azért választotta a műtétet, mert a kínzó fejfájásrohamok miatt már a legegyszerűbb feladatokat sem tudta elvégezni. Mikor már a gyerekeit sem tudta ellátni, akkor felkereste az orvost, aki ajánlotta neki a műtéti beavatkozást.

305AFD0D00000578-3407763-image-m-24_1453268040964

„Azt ígérték, még a műtét napján hazamehetek és, hogy soha többé nem lesz gondom a migrénre” – mondta el az édesanya.

A műtét során azonban valami baj történt, mert mikor az asszony felébredt az altatásból nem tudott rendesen lélegezni, beszélni, és mozgatni a végtagjait. Ezért az orvosok mesterséges kómába tették, majd megvizsgálták mi lehet a gond.

305B007700000578-3407763-image-m-26_1453268229757

A vizsgálatok során kiderült, hogy a nő idegei súlyosan károsodtak és összeesett a tüdeje, ezért nyaktól lefelé lebénult.

Melindát és családját is teljesen lesújtotta a szörnyű hír, hogy nem fog többé járni és egész életében mások segítségére szorul majd.

305B0F3900000578-3407763-image-m-25_1453268107059

A műtét óta négy hónap telt el és a család nagy nehézségekkel küzd.

Az apának egymaga kell eltartani a gyerekeket és a feleségét is. Melindának állandó orvosi felügyelet szükséges és állapota miatt gyógyszereket kell szednie. Ezért a család adománygyűjtésbe kezdett, hogy tudják fedezni a költségeket.

305AFE8900000578-3407763-image-m-27_1453268244292

„Ha tudtam volna, hogy ez a műtét ennyire kockázatos, biztosan nem mentem volna bele” – mondta szomorúan Melinda.

Az asszony szerint a műtét előtt mellékhatásként a fejfájást és hányingert sorolták fel neki, bénulásról nem beszéltek.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

http://ujhazak.com