Moldova csatlakozott az egészségügyi eszközök közös közbeszerzéséről szóló EU-egyezményéhez

Moldova kedden csatlakozott az egészségügyi eszközök közös közbeszerzéséről szóló európai uniós egyezményhez, mélyítve kapcsolatait a szervezettel az egészségügy és az élelmiszer-biztonság terén - jelentette be közleményben az Európai Bizottság.Moldova a 38. ország - egyúttal a hatodik uniós tagjelölt -, amely csatlakozott a megállapodáshoz, az EU részéről Sztella Kiriakídisz uniós egészségügyi biztos vett részt az aláírási ceremónián Chisinauban. Az egyezmény célja, hogy az aláíró országok közösen lépjenek fel súlyos egészségügyi fenyegetés esetén, és közösen szerezzék be a védekezéshez szükséges eszközöket - emlékeztetett a brüsszeli bizottság.
   

Az egyezmény a koronavírus-járvány idején lehetővé tette, hogy a tagországok azonos feltételek mellett tegyenek szert a többi között védőfelszerelésre, tűre és fecskendőkre, továbbá gyógyszerekre és lélegeztetőgépekre. A tagok részesülnek az összes aláíró ország - beleértve az EU tagállamait - kombinált vásárlóereje jelentette előnyökből, amelyek egészségügyi vészhelyzet esetén nagyobb ellátási biztonságot jelentenek.


Emellett az aláíró országok jobban felkészülhetnek súlyosabb, határokon átívelő járványokra azáltal, hogy már egy esetleges járványkitörés előtt leköthetnek alapvető egészségügyi védőeszközöket. A közbeszerzési eljárásokat az Európai Bizottság intézi az Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálás Hatóságán (HERA) keresztül, szoros együttműködésben az aláíró országokkal, amelyek ezt követően saját állami költségvetéseiktől függően vásárolhatják meg az eszközöket, szükségleteik és igényeik szerint.
    

Az Európai Bizottság legutóbb a Seqirus oltóanyaggyártó vállalattal írt alá közös közbeszerzési keretszerződést 665 ezer dózis, madárinfluenza elleni vakcinára, valamint további 40 millió dózis megvásárlását is kilátásba helyezte. A szerződés révén az aláíró országok szükség esetén hozzáférhetnek a madárinfluenza elleni oltáshoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

http://ujhazak.com