Ne fojtsa el érzelmeit – mert 70 százalékkal növeli a rák kockázatát!

A blokkolt , elfojtott érzelmekről már régóta úgy gondolják, hogy rosszat tesznek a mentális és fizikai egészségnek. Egy friss kutatásban most kiderült, hogy valóban akár éveket elvehetnek az ön életéből.

A legújabb kutatások azt mutatják, hogy azok, akik magukba zárják az érzéseiket legalább háromszor nagyobb valószínűséggel halnak meg fiatalon, mint azok, akik rendszeresen kifejezik azt, amit gondolnak. A Harvard Egyetem és a Rochester Egyetem szakértőinek tanulmányában arról olvashatunk, hogy a korai halálozáskockázata mintegy 35 százalékkal nő azoknál, akik nem azt mondják ki, ahogyan érzik magukat. De a kutatók az igazán döbbenetes adatokat akkor kapták, amikor bizonyos halálokokat vizsgáltak és felfedezték, hogy a kockázat nőtt 47 százalékkal a szívbetegségek esetében és 70 százalékkal a ráknál.

article-2414537-0BAE467E000005DC-347_306x423A Journal of Psychosomatic Research online kiadásában publikált eredmények, azt sugallják, hogy a magunkba zárt érzelmek következményei még komolyabbak, mint ahogy korábban gondolták. A kutatók 796 átlagosan 44 éves férfit és nőt vizsgáltak, akik aláírtak egy egészségügyi felmérést 1996-ban. A felmérés része volt, hogy felmérje, hogy a résztvevők mennyire fojtják el az érzelmeiket. A kérdőívben 1-től 5-ig terjedő skálán kellett bejelölniük a résztvevőknek, hogy mennyire értenek vagy nem értenek egyet olyan állításokkal mint: " Ha dühös vagyok hagyom, hogy mindenki lássa” vagy " én igyekszem úgy viselkedni, hogy másokat ne idegesítsek fel ."

A felmérés 12 évvel később megismétlődött, ez idő alatt 111 alany halt meg - főleg a szívbetegség vagy a rák következtében. Amikor a kutatók elemezték az érzelem pontszámokat, azt találták, hogy a halálozási arány azok között volt a legmagasabb, akik a válaszaik alapján valószínűleg elfojtották a haragjukat és nem hagyták, hogy az emberek tudják, mit gondolnak. Nem világos még, hogy az elfojtott érzelmek pontosan hogyan okoznak korai halált.

article-2414537-031BA41C00000514-385_306x423Az egyik elmélet szerint ezek az emberek alkoholba, cigarettába vagy egészségtelen étkezésbe menekülnek, hogy ezek segítségével birkózzanak meg valahogy a rejtett érzésekkel.

article-2414537-05AC84D3000005DC-787_306x423A másik elmélet az, hogy a stressz fenntartja a negatív gondolatokat, ami megzavarja a hormon egyensúlyt a szervezetben, növelve a betegségek kockázatát, ami szorosan kapcsolódik az olyan sejtkárosodást okozó betegségekhez, mint például a szívpanaszok és a rák. A kutatók hangsúlyozták, hogy a halálesetek száma a tanulmányban kicsi, ezért további vizsgálatok szükségesek.

Forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com