Nébih: a mértékletes húsfogyasztás segíti az egészség megőrzését

A mértékletes húsfogyasztás segíti az egészség megőrzését - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI érdeklődésére.

A hatóság az követően fogalmazta meg véleményét, hogy hétfőn az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) közzétette rákkutató intézetének tanulmányát, amelyben megállapították, hogy a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő és "valószínűleg" a vörös húsé is, ahova a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét sorolták.

ko

A Nébih véleménye továbbra is az, hogy a kiegyensúlyozott vegyes táplálkozás, a túlzások és egyoldalú diéták kerülése segíti az egészség megőrzését, és ebbe a mértékletes húsfogyasztás is beletartozik.

Hozzáteszik: a Nébih előzetesen nem ismerte a WHO állásfoglalását, de tanulmányozza az abban foglaltakat. Jelzik továbbá azt is: a tanulmányt körültekintően kell értékelni, ugyanis a kockázat mellett a húsfogyasztás jótékony hatásait is figyelembe kell venni.

A tanulmány megjelenését követően a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára elutasítóbban nyilatkozott, Menczel Lászlóné az MTI-nek felháborítónak, tudománytalannak nevezte a WHO megállapítását a vörös húsokról. Hangsúlyozta, a sertéstartás Magyarországon is alkalmazkodott az elvárásokhoz, és a sertések zsírtartalma a minimálisra csökkent.

Több vizsgálat is kimutatta, hogy a sertéshús fehérjében gazdag, koleszterint jóformán nem tartalmaz, a sertésből előállított termékeknél pedig figyelembe veszik a fogyasztói elvárásokat és betartják az egészséges táplálkozás követelményeit - mondta.

MTI

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com