Nehezen bírja az anyaságot a nő, aki 72 évesen szült

Tavaly áprilisban nagy szenzáció volt, hogy egy indiai nő 72 évesen adott életet gyerekének. Erről korábban itt írtunk.

Az idős nő már nagymamakorban vállalt gyereket, miután férjével 46 évig hiába próbálkoztak. Az asszony egészsége azonban a késői gyerekvállalástól megromlott, magas a vérnyomása és ízületi fájdalmai vannak.

Daljinder Kaur a kisbabát mindössze 3 hónapig tudta szoptatni, azóta nincs teje. A kis Armaan Singh pedig egyévesen csak 6,8 kiló súlyú. – írja a Daily Mail.

Ráadásul mióta mindenfelé kúszik-mászik, az idős anyukájának nagyon kell rá figyelnie.
"Nagyon könnyen elfáradok, és amióta Armaan mászni kezdett, állandóan térden kell csúsznom utána. A testem viszont tiltakozik ez ellen" – mondta.

"Az anyaság keményebb, mint gondoltam. Pedig vigyáznom kell az egészségemre, hiszen a fiamnak szüksége van rám." – tette hozzá az asszony.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com