OEK-főigazgató: 31 kanyarógyanús megbetegedés van az országban

Harmincegy kanyarógyanús eset van országszerte, közülük 13 embernél a laboratóriumi vizsgálat igazolta is a betegséget - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvasa pénteki budapesti sajtótájékoztatón. Oroszi Beatrix elmondta, az ország tizenegy megyéjéből jelentettek kanyarógyanús eseteket, minden megyében egy, maximum két betegséggyanút, tehát ezek szórványos esetek. Hangsúlyozta, a lakosság egészét közvetlenül érintő járványveszély nincs, behurcolt esetek azonban előfordulnak. A szakember közölte, országosan megerősítették a kanyarófigyelő szolgálatot, és az országos tisztifőorvos körlevélben tájékoztatta az egészségügyi intézményeket az ilyenkor szükséges intézkedések megtételére.


Oroszi Beatrix elmondta, azonosították azt a 39 éves román állampolgárt, akitől feltételezhetően a fertőzés kiindult a makói kórházban.

Tőle utólag vett vérminta igazolta a kanyarót, a román beteg nem volt oltva a betegség ellen. A főigazgató megerősítette, hogy a makói kórházban a betegség jelentkezésétől kezdve azonnal intézkedési tervet vezettek be, és megkezdődött az ott dolgozók és ápoltak (és családtagjaik) járványügyi megfigyelése, valamint március 6-án az oltások beadása. Oroszi Beatrix közölte, a 800 adag kanyaró-rubeola-mumpsz (MMR) oltóanyagot és négy adag humán gammaglobulint biztosítottak a kórházban.


Jelezte, február 27-e óta a makói kórházban új megbetegedést nem tapasztaltak - mondta. Oroszi Beatrix felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon kívül nyolc európai országában alakult ki kisebb-nagyobb kanyarójárvány. Ezzel összefüggésben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nem javasolja az utazást azoknak, 1969 előtt születettek és nem estek át a kanyarón, azon várandósok, aki nem rendelkeznek két oltással, és a 15 hónaposnál fiatalabb kisgyerekek, akiknél nincs idő a védőoltás beadására. Az oltóanyag két hét után ad védettséget  - ismertette.


Utóbbi korosztályt említve Oroszi Beatrix azt mondta, előre hozható a 15 hónapos korban esedékes oltás, így ha 9-12 hónapos kor között történik az MMR-oltás, ezt 15 hónapos korban meg kell ismételni, de a szakember ettől függetlenül sem ajánlja, hogy 15 hónaposnál fiatalabb gyerekkel fertőzött terültre utazzanak.


Kérdésre válaszolva elmondta, ugyan Magyarországon nincs kanyarójárvány, azonban aki 1969 előtt született és nem esett át a betegségen, vagy 1969-1988 között született és csak egy oltást kapott, egyéni döntés alapján kérheti háziorvosától az oltást. (A háziorvostól kapott recept ellenében patikában kiváltható a vakcina, azt a háziorvos adja be.)


Oroszi Beatrix elmondta, folyamatosan egyeztetnek az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI) a rendelkezésre álló oltóanyagmennyiségről, és jövő hét hétfőtől elegendő vakcina áll rendelkezésre. A főigazgató egyben arra kérte a gyógyszertárakat, hogy az oltóanyagból ne képezzenek tartalékot, a valós mennyiséget rendeljék meg a nagykereskedőktől.


Kérdésre válaszolva Oroszi Beatrix elmondta, sem Debrecenben, sem Hódmezővásárhelyen még nem igazolódott be a kanyaró, így ott nem kellett kórházi zárlatot elrendelni. Mint mondta, Csongrád megyében a makói járásban és a szegedi klinikán van megerősített kanyarós eset. A megbetegedett egészségügyi dolgozóból hétnek volt oltása, hatan mégis elkapták a fertőzést - közölte a főigazgató. Ez úgy lehetséges - mondta -, hogy az oltás után nem alakul ki a szervezetben a teljes védettség a betegséggel szemben, azonban ez az esetek 1,2 százalékában fordul elő.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

28 év kóma után ébredt fel Munira Abdulla

28 év kóma után ébredt fel Munira Abdulla

Nem mindennapi történetek azokról, akik hosszú öntudatlanság után tértek magukhoz.

Kemény férfiak vallottak a mentális problémájukról

Kemény férfiak vallottak a mentális problémájukról

Harry herceg, Michael Phelps és például Ryan Reynolds is mert beszélni a depressziójára, szorongásáról.

A gyenge egészségügyi ellátórendszer jelentheti az egyik legnagyobb veszélyt az egészségre 2019-ben

A gyenge egészségügyi ellátórendszer jelentheti az egyik legnagyobb veszélyt az egészségre 2019-ben

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) összegyűjtötte az emberiséget leginkább sújtó betegségeket és egészségügyi problémákat.

Csodaszép hármasikreket hozott a világra a nő, aki visszautasította az abortuszt

Csodaszép hármasikreket hozott a világra a nő, aki visszautasította az abortuszt

A házaspárnak az orvosok tanácsolták a beavatkozást, hogy egy babáról mondjanak le a másik kettő egészsége miatt.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Megküzdött az életéért az alig 450 grammal született brit csodababa

Megküzdött az életéért az alig 450 grammal született brit csodababa

A 22 hétre született babáról azt mondták az orvosok, hogy nincs esélye az életben maradásra.

A statisztikák szerint ezt árulja el az egészségedről a születési hónapod

A statisztikák szerint ezt árulja el az egészségedről a születési hónapod

A kutatók vizsgálata szerint a születési dátum sokat elmond az emberről.

Genetikai betegség miatt óriási mangaszemei vannak a 2 éves kislánynak

Genetikai betegség miatt óriási mangaszemei vannak a 2 éves kislánynak

A kislány édesanyja nagyon félti a kicsit attól, hogy a társai majd bántják az iskolában.

Drogosnak hitték a 12 éves lányt, aki agyvérzést kapott a játszótéren

Drogosnak hitték a 12 éves lányt, aki agyvérzést kapott a játszótéren

A lány egy játszótéren lett rosszul, többen is elmentek mellette, mert azt hitték drogos vagy részeg.

7 nassolnivaló, amit ne vegyél meg, ha hosszú életre vágysz!

7 nassolnivaló, amit ne vegyél meg, ha hosszú életre vágysz!

Állj ellen a szupermarketben kapható snackek vonzásának!

http://ujhazak.com