Országos lefedettségű interaktív térképet indított az UNICEF a gyermekek mentális egészségének támogatására

Az UNICEF Magyarország új, országos lefedettségű interaktív térképet indított, amely segíti a szülőket az állami gyermekpszichológiai és -pszichiátriai szolgáltatások közötti eligazodásban - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.Azt írták: a kezdeményezés célja, hogy minden gyerek időben és megfelelő ellátáshoz jusson. Ez az új, kereshető adatbázis a kezdő lépéshez nyújt segítséget: probléma szerint mutatja meg, hogy az adott vármegyében, településen hova lehet fordulni - ismertették.

Hozzátették: a térkép egyben rávilágít a magyar ellátórendszer legfőbb kihívásaira - a szakemberhiányra, a nehezen hozzáférhető információkra és az ellátás területi egyenlőtlenségeire -, amelyekkel összhangban vannak a szervezet legfrissebb országos kutatásának eredményei is a hazai iskola- és óvodapszichológusok helyzetéről, amelyek egyre több és súlyosabb problémáról számolnak be.

Az UNICEF Magyarország a Gyermekek Egészséges Lelkivilágáért Egyesülettel (EgyElv) együttműködésben hozta létre az interaktív térképet, amely egy helyen gyűjti össze a gyermekek számára elérhető állami mentális egészségügyi szolgáltatásokat - olvasható a közleményben, amely szerint a kereshető felületen megtalálhatók többek között a gyermekpszichiátriák, a pedagógiai szakszolgálatok, a család- és gyermekjóléti központok, valamint más támogató intézmények.

Közölték: a szolgáltatások vármegyénként és problématípus szerint is szűrhetők, a felhasználók pedig a térképen elhelyezett pontokra kattintva részletes információt kapnak az adott szolgáltatóról.

Az UNICEF kitért arra is, hogy egy 2022-es HBSC-kutatás eredményei szerint Magyarországon minden ötödik gyermek él diagnosztizálható mentális zavarral. Európában az öngyilkosság a 15-19 éves korosztály második vezető halálozási oka; az esetek több mint 90 százalékának hátterében kezeletlen pszichiátriai betegség áll - hangsúlyozták.

Hangsúlyozták továbbá: nem egyértelmű, hogy egy adott mentális problémával hova lehet fordulni, és hogy az adott ellátás milyen módon érhető el. Nem egyenletes az intézmények eloszlása sem, az országos szinten működő 139 gyermekpszichiátriai telephely közel egyharmada Budapesten található, míg több vármegyében csupán egy-két rendelő működik, jellemzően járóbeteg-ellátással - mutattak rá, kiemelve: jelenleg mindössze 215 gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos rendelkezik működési engedéllyel Magyarországon miközben körülbelül 1,7 millió 18 év alatti gyermek él az országban.

Az UNICEF átfogó nemzeti stratégia megalkotását és a gyermekpszichiátriai kapacitások bővítését javasolja. Az interaktív térkép elérhető itt: https://unicef.hu/lelki-egeszseg-terkep.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com