Összefogott az ország, így megmenekült a kilakoltatástól az éber kómás férfi

Könnyes szemmel köszönte meg az éber kómás férfi édesanyja az emberek segítségét, akik megmentették a családot a kilakoltatástól.


A szívszorító történetről már korábban itt írtunk, a bank eljárása országszerte nagy felháborodást keltett.

A karádi család a nyilvánossághoz fordult végső kétségbeesésében, mert a bank vinni akarta a házukat.

Az évek óta kómában fekvő Verb Ferenc még balesete előtt svájci frankos hitelt vett fel, amelynek jelzáloga a szülők lakása volt. A férfi azonban súlyos balesetet szenvedett és azóta éber kómában van.

51837

A szülők fizették egy ideig a törlesztő részleteket, de emellett minden pénzük a fiuk gyógyíttatására ment el.

Mikor a törlesztő részlet 120 ezerre nőtt, már képtelenek voltak fizetni, így a családot a kilakoltatás fenyegette.


A bank a végén már 20 milliót követelt, az édesanya elérte, hogy a bank engedjen: február végén felajánlották, elengedik a tartozás nagy részét, ha április végére letesznek 5 millió forintot.

123095

Ekkor fordult a nyilvánossághoz az édesanya, először a közösségi oldalakon keresztül. Az embereket pedig megérintette a tragédia és az ország megmozdult, hogy segítsen.

"Egyetlen hónapunk volt arra, hogy összegyűjtsük a pénzt. Március 3-án indítottam el az akciót egy közösségi portálon. A Somogyi Hírlap is segített. Eleinte nem is hittük el, hogy sikerülhet, de csodával határos módon összeadták az összeget az emberek. Most olyan boldog vagyok, hogy el sem tudom mondani!" – mondta el Verb Ferencné a Somogy Online-nak.

A család még most sem hiszi el, hogy ez a hihetetlen dolog megtörtént velük:

"Felsorolni is nehéz, hányan támogatták őket, kisebb-nagyobb összegekkel. Külföldön dolgozó magyarok, Fecó régi munkáltatója, a karádi önkormányzat, Witzmann Mihály országgyűlési képviselő is beszállt, hogy összedobják az ötmilliót."

Witzmann Mihály pedig felhívást tett közzé a közösségi oldalán, ahol néhány nap alatt 600 ezer forint gyűlt össze cégek, magánszemélyek, vállalkozók segítségével.

51838

Emellett több más helyről is adakoztak, így sikerült összegyűjteni a családnak az 5 millió forintot. Verb Ferencné pedig nemrég egy kaposvári ügyvédnél járt és átutalták a banknak a pénzt.

Most már csak a végrehajtási eljárást kell megszüntetni.

"Szavakkal el sem lehet mondani, mennyire boldog vagyok! Nem tudom, hogyan lehet majd meghálálni mindezt. Három gyermek és a lányom gondviselője vagyok, mindannyiunknak megmarad ez a ház, és Fecót sem kell elhelyezni máshol, tudom tovább gondozni. Csak apró dolgokra képes: sírásra, mozgatja a fejét vagy jelez nekem a kezével, a szemével. Apró dolgok ezek, de nekem nagyon sokat jelentenek.." – mondta a sírva az édesanya.

A család most nagyon boldog, hogy megmenekültek a kilakoltatástól és az a legfontosabb, hogy az éber kómás fiút továbbra is ápolhassák, reménykedve abban, hogy egyszer majd felébred a kómából.

Forrás: borsonline.hu, sonline.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com