Öt hete fényen és vízen él a 65 éves nő

Öt hete nem vett magához ételt a 65 éves nő, csak vizet és napfényt fogyaszt. Érdekes kísérletként akarta kipróbálni ezt az életstílust.


Navenna Shine Seattle-ben él. Május 3-án hagyta abba a táplálkozást, amolyan extrém kísérletként.

Abból a feltételezésből indult ki, hogy az étel nem szükséges az emberi test számára, hiszen a napfényben minden benne van, amire a testnek szüksége lehet. A nő pontosan beszámol élményéről YouTube és Facebook oldalán is. A legutóbbi videóban azt mondta el, hogy igazán jól érzi magát. Beszámolt arról, hogy alig érez éhséget.

article-2337095-1A3002EE000005DC-515_306x392

Természetesen mindez nem ment zökkenőmentesen, az elején székrekedéssel, hányingerrel és epe fájdalmakkal küzdött. Elmondta, hogy az evés nélkülözése a szociális életére is kihat, hiszen a szomszédjai egyik este kerti sütögetést tartottak, amin szintén nem vehetett részt.

article-2337095-1A3002FE000005DC-408_306x392

Elmondta, hogy az evés szerinte nagyon fontos része a szociális kapcsolatoknak. Ezért az étel nélkülözése teljesen más életformát kíván meg.  Shine négy-hat hónapig szeretne ebben az állapotban maradni. Nyolc kamera veszi kicsi otthonában, hogy mi is történik vele. Ezzel meg lehet győződni arról is, hogy tényleg nem vesz magához semmilyen táplálékot.
Természetesen kísérlete határozottan életveszélyes.
forrás: DailyMail

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com