Pár óra alatt belehalt a pókcsípésbe az 5 éves kisfiú

A vadonatúj pizsamáját vette fel Branson Riley Carlise, amikor a csípés érte.BradCsak 5 éves volt Branson Riley Carlise, aki a minap azzal állt az anyukája, Jessica elé, hogy valami megcsípte, miközben felvette az új pizsamáját. Mint később kiderült, a ruhában lehetett az a pók, aminek a csípésétől Branson belázasodott.

A kisfiút 9 órával a csípés után kórházba vitték, ahol az orvosok elmondták a szülőknek, hogy Branson szervezete nem úgy reagál a pók mérgére, ahogy az megszokott. Ami ezután következett, az mindenkit megdöbbentett, ugyanis a következő 5 órában Branson immunrendszere szokatlan gyorsasággal omlott össze.

A csípés helye körül kék és fekete elszíneződések jelentek meg. Branson hamarosan a fejét és a hasát is fájlalta, majd az intenzívre került. A kisfiú vérkeringés leállt, belső vérzése lett, az orvosok pedig nem tudtak semmit sem tenni azért, hogy megmentsék a gyermek életét.

1Branson végül a csípés után 14 órával, szívelégtelenségben meghalt. A tragédia után, a gyászoló Jessica úgy döntött, hogy megosztja a pókcsípésről készült képeket, hogy ezzel tudatosítsa mindenkiben, hogy a pókcsípés nem vicc.

3Emellett Jessica teljesíti Branson hálaadásnapi kívánságát is, ami az volt, hogy minden ajándékot, amit ő kapott volna karácsonyra, azt kapják meg az afrikai gyerekek.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com