Plakátkampányt indít a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről a MOK

Tájékoztató plakátkampányt indít a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - jelentették be kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen.Lénárd Rita, a MOK alelnöke elmondta: maga sem hitte volna, hogy sikerül elérni a változást, a hálapénz megszüntetését. 2021 januárjától ugyanis hálapénzt adni és elfogadni is tilos - emlékeztetett. Megjegyezte ugyanakkor: 70 év alatt annyira beépült a közgondolkodásba a hálapénz, hogy úgy gondolták, a tiltás nem elegendő. Ezért döntöttek úgy, hogy szükség van tájékoztató kampányra, melyben bemutatják, mennyivel jobb az az egészségügy, amelyben nincs hálapénz.
    

Az Országos Kórházi Főigazgatósággal egyeztetve az ország 167 egészségügyi intézményében helyeznek ki 4 ezer plakátot. Az eseményen kétféle plakátot mutattak be: az egyiken arra figyelmeztetnek, hogy "hálapénzt adni és elfogadni egyaránt bűncselekmény", míg a másikon 7 pontba szedve ismertetik az egészségügy hálapénz-mentességének előnyeit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

http://ujhazak.com