Plasztikai műtéte után fel sem ismerte fiát az anya – videó

Noppajit Monlin-t egy thai tévéműsor keretében változtatták át. A férfin plasztikai műtétet végeztek, így a kinézete teljesen megváltozott.

Az új arca alapján még az anyja is csak a hangja alapján ismerte fel, hogy ő a fia.



A betegsége miatt a fiú visszahúzódó volt és sosem evett együtt a gyárban a munkatársaival.

Monlinnak állandóan folyt a nyála és enni sem tudott rendesen.


Az orvosok állkapocs-, homlok és szemhéjműtétet végeztek rajta, illetve a nyáladzást botoxinjekciókkal szüntették meg. Monlinnak még a foltokat is eltüntették az arcáról. A fiú most nagyon boldog, mert új külsejével már elfogadják az emberek. Azonban a transz szexuális barátnőjével továbbra is együtt maradt, mert szereti. 
“A külső igaz hogy új, de a szívem ugyanaz maradt” - így indokolta.



A pár már három éve van együtt, a barátnő kicsit félt attól, hogy a fiú elhagyja az új külseje miatt.

Monlin arcán a Let Me Thailand sebészei három hónapig dolgoztak, ez idő alatt az anyja az egészről mit sem tudott.

Végül egy étterembe hívták el, hogy találkozzon a fiával, akit új külsővel elsőre fel sem ismert, csak a hangja és hegei alapján jött rá, hogy ő az. 

Az asszony nagyon boldog volt, hogy Monlin új életet kapott és hálás volt az orvosoknak a segítségért.



Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com