Régóta fertőzhetik az embert a halálos vérzéses lázat okozó vírusok

A nyugati orvoslás által csupán mintegy négy évtizede felfedezett, vérzéses lázat okozó vírusok nem újonnan kialakuló vírusok, mint azt eddig feltételezték, hanem régóta az ember mellett élő, csupán újonnan felfedezett vírusok - vélekednek amerikai kutatók a Science tudományos magazin legfrissebb számában közzétett tanulmányukban.

Ezek a kórokozók a semmiből látszottak előbukkanni a 20. század második felében: a Marburg-vírus 1967-ben, a Lassa-vírus 1969-ben, az Ebola-vírus pedig 1976-ban - idézte fel Pardis Sabeti kutatásvezető, a Harvard Egyetem professzora tanulmányuk bevezetőjében.

A kilencvenes évektől azt feltételezték, hogy újonnan kialakuló kórokozókról van szó, Sabeti és kutatócsoportja azonban járványtani és genetikai vizsgálatok alapján úgy véli, hogy ősi eredetűek ezek a vírusok.
Sabeti és munkatársai Nigériában és Sierra Leonéban nemzetközi együttműködésben vizsgálták a vírusok járványtani jellemzőit.

A betegségek által leginkább sújtott embercsoportok vértesztjei szerint az emberek jelentős részénél megtalálható a vírusokkal szembeni immunválasz, ami azt jelzi, hogy korábban találkoztak már a vírussal. A Lassa-vírusra egyes csoportokon belül 55 százalékban pozitív lett a teszt, míg az Ebola-vírussal korábban már találkozott emberek aránya elérte a 22 százalékot.

Genetikai vizsgálatok eredménye is azt sugallja, hogy a vírusok jóval régebb óta élnek együtt az emberrel, mint négy évtized. Sabeti számítógépes genetikai modellezése azt mutatta, hogy valamikor 3-10 ezer évvel ezelőtt elterjedt a nyugat-afrikai lakosságon belül egy bizonyos génvariáns, a LARGE. Noha még nem teljesen tisztázott e génváltozat szerepe, a kutatók sejtése szerint rezisztenciát kínálhat a Lassa-vírus ellen.

A Lassa-vírus más vérzéses lázat okozó vírusok családjából ágazhatott el, míg az Ebola-vírus a Marburg-vírusból fejlődhetett ki körülbelül 10 ezer éve. A vírusokkal megfertőzött, de fizikailag nem beteg emberek aránya az érintett területeken arra utal, hogy valamikor genetikai rezisztencia alakult ki velük szemben - idézte a kutatókat a LiveScience című ismeretterjesztő portál (http://www.livescience.com/24644-ebola-lassa-viruses-newly-diagnosed.html).

MTI hír

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com