Román orvosi kamara: néhány megyében dolgozik a romániai orvosok fele

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Néhány megyében, az ottani egyetemi központokban dolgozik a romániai orvosok fele, az ország többi részében pedig akut orvoshiány van - közölte kedden Daniel Coriu, a Romániai Orvosi Kamara elnöke.A szakmai szervezet elnöke a News.ro hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: Romániában mintegy 55 ezer orvos van, és felük a nagy egyetemi központok, Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Marosvásárhely, Jászvásár vonzáskörzetében dolgozik. Ezekben a megyékben az európai átlag fölött van az egy főre jutó orvosok száma, míg más megyékben akut szakemberhiány van, három megyében 300-nál, tízben 500-nál is kevesebb az orvos - állította.
    

Daniel Coriu arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a romániai orvosi egyetemeken évente 4000 orvos végez, csak ezer marad az országban, a többi Nyugat-Európában vállal munkát. A "súlyos helyzethez" hozzájárul, hogy az egészségügyi stratégiák nem a valós problémákra összpontosítanak - mondta a szakember. Szerinte míg az orvosi kamara szakemberek segítségével felmérte a romániai egészségügy helyzetét, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) nem nyitott a párbeszédre. "Az egészségbiztosítási pénztár irodáiban a helyzet másként néz ki, mint a valóságban" - idézte a News.ro a kamara elnökét.
    

Daniel Coriu rámutatott, hogy főleg az alapellátásban vannak gondok, a háziorvosi praxis a legkevésbé vonzó a fiatalok számára. Ennek legfőbb oka, hogy ott a legnagyobb a bürokrácia, "a háziorvos közhivatalnokká válik", és a finanszírozás is hiányos - mondta. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter korábban azt közölte, hogy a romániai háziorvosok átlagéletkora 55 év fölött van, és a tömeges nyugdíjazásuk pár év múlva hatalmas gondot okozhat a rendszerben.
    

Tavaly év végén több mint 700 romániai településen nem volt háziorvos - mondta a miniszter -, előrevetítve, hogy el kell majd gondolkodni azon, hogy nem európai uniós országokból származó szakemberek vegyét át az üres rendelőket. Erdélyben főleg a székelyföldi megyékben jelent gondot az orvoshiány, Hargita és Kovászna megyében a helyi hatóságok számos kedvezménnyel próbálják vonzóbbá tenni a háziorvosi praxist.
    

A háromszéki Nagybacon polgármesteri hivatala a napokban a sajtóban hirdette meg, hogy a községközpontban és a hozzá tartozó Magyarhermány településen két felújított, korszerűen felszerelt rendelőbe keres háziorvost. A hirdetés szerint a jelentkező ingyen átveheti a 2500 pácienssel járó praxist, mely mellé szolgálati lakást is biztosít a községvezetés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com