Saját ritka betegségére keresi a gyógymódot a 32 éves orvos

A 32 éves David Fajgenbaum ritka gyógyíthatatlan betegségben szenved már 8 éve. Ez a kór a rák és az autoimmun betegség keveréke és jelenleg gyógyíthatatlan.

David azonban mindent megtesz és versenyt fut az idővel, hogy megtalálja rá a gyógymódot.

A férfinél 2010-ben derült ki, hogy valami súlyos betegsége van.

Egész életében egészséges volt és akkor a szervei egymás után álltak le és arra eszmélt,hogy az életéért küzd.

„Egyáltalán nem álltam készen rá, hogy búcsút mondjak a szeretteimnek, pláne nem az életemnek” – mesélte a fiatal orvos, akinél csak három hónap múlva derült ki, hogy milyen betegsége van. Ez az ún. Castleman-betegség, amely egy nagyon ritka kór a rák és az autoimmun betegség keveréke. számolt be róla a Today magazin.



Miután kiderült milyen betegsége van, a férfi kemoterápiát és gyógyszeres kezelést kapott, de ezek ellenére a következő négy évben ötször esett vissza.

A második vagy harmadik után elhatározta, hogy mindent elkövet, hogy megtalálja a gyógymódot. . „Az édesanyám inspirált, aki még akkor is meg tudta őrizni optimista életszemléletét, amikor már pontosan tudta, hogy nincs remény. Agydaganat miatt vesztettem el őt, nagyon korán” – mondta David, aki az utóbbi éveket azzal töltötte, hogy a betegséget és a gyógymódot kutatta.



Az utóbbi négy évben pedig kísérleti kezeléseket próbált ki saját magán. Ez hatásos volt, mert már negyedik év tünetmentes.
„Ha magamat meggyógyítom, az azt jelenti, hogy segítek a hozzám hasonló betegeknek is” – közölte David, akinek már azt is sikerült elérnie, hogy az általa javasolt gyógymódot hivatalos körülmények között is teszt alá vessék.



Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com