SE-rektor: Semmelweisnek világszerte kultusza van

Semmelweis Ignácnak világszerte hatalmas kultusza van, könyveket, darabokat írtak róla, emellett az orvostörténelem tíz legnagyobb orvosa között tartják számon - mondta a Semmelweis Egyetem (SE) rektora az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.IgnácSzél Ágostont a július 1-jei Semmelweis-nappal kapcsolatban kérdezték, amellyel a szülészeti osztályon a fertőzéseket megelőző eljárásokat elsőként bevezető magyar orvosra emlékeznek a születésnapján. A rektor kifejtette: Semmelweis Ignác megfigyelte, hogy azokon az osztályokon, ahol bábaképzős növendékek helyett boncolásokon is részt vevő orvostanhallgatók segédkeznek a szüléskor, magasabb a gyermekágyi láz miatti halálozás.

Ő már a baktériumok felfedezése előtt rájött arra, hogy ez a magas halálozási arány az orvosok klóros vizes kézmosásával megelőzhető. Felfedezését azonban az akkori tudományos közösség nem fogadta el, harcoltak ellene - idézte fel Szél Ágoston.

Történetének a mai tudósok számára fontos tanulsága, hogy egy felfedezést körültekintően érdemes közzétenni: ha Semmelweis nem erőszakosan, szinte megszállottként akarta volna elfogadtatni a tanait, és idejekorán ír egy jó tudományos közleményt, akkor valószínűleg korábban elfogadták volna - mondta az SE rektora, hozzátéve: ez a szélmalomharc is hozzájárulhatott az orvos korai halálához, illetve az, hogy felfedezésekor arra is rájött: saját maga is több száz nő halálát okozhatta boncolás utáni szüléslevezetéssel.

Szél Ágoston arról is beszélt, hogy mindig a július elsejei Semmelweis-nap előtti napon tartják az egyetemen az ünnepséget, ekkor adják át a rektori, dékáni dicséreteket, habilitációs kinevezéseket. Az egyetem csaknem 50 éve viseli az egykori sebész-szülészorvos nevét, nagy büszkeséggel, mivel tíz évig maga Semmelweis is tanított itt, tanszékvezető egyetemi tanár volt - hangsúlyozta.

Az egészségügyi államtitkárság kezdeményezésére 2011 óta munkaszüneti nap július 1-je, Semmelweis Ignác születésnapja az egészségügyben dolgozóknak. Ekkor zárva vannak a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fúrás és injekció nélkül is megállítható a fogszuvasodás

Fúrás és injekció nélkül is megállítható a fogszuvasodás

Egy egyszerű folyadék hozhat áttörést a fogászatban.

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

http://ujhazak.com