Senki sem akarja az álommunkát

Évi több, mint 74 millió forint jövedelmet és három hónapos szabadságot kapna az új-zélandi kisváros új háziorvosa.Alan KennyDr. Alan Kenny nagyon szeretne nyugdíjba menni, hogy 61 évesen végre élvezhesse a felhalmozott tőkéjét, ám sajnos hiába hirdette meg a vonzó állást, senki sem akar Új-Zéland egyik legszebb környékén háziorvosként dolgozni.

Dr.

Kenny elmondta, hogy annak is örülne, ha legalább valakivel megoszthatná a praxisát, de erre sem talál embert, pedig az állás igazán csábító, hiszen az éves jövedelem 400 ezer új-zélandi dollár, ami több, mint 74 millió forint.

A helyi munkaügyi szabályok pedig elég szigorúak, emiatt hétvégén és éjszaka nem kell dolgoznia a háziorvosnak, mert akkor az ügyelet látja el a feladatokat. Emellé elviekben három hónapnyi szabadság is jár, de ezt Dr. Kenny évek óta nem tudta kivenni, mert helyettest sem talál.

A munka ráadásul a világ egyik legszebb, legbékésebb vidékén, az Északi Sziget egyik kisvárásában van, ahonnan csak néhány kilométerre található a világhírű Rotorua, valamint a sziget legszebb strandjai is közel vannak.

Mivel Toikoroa új-zélandi viszonylatban olcsó hely, emiatt ennyi fizetésből két házat is meg lehet vásárolni, és még marad pénz arra, hogy minden héten helikopterrel menjen az új háziorvos a strandra.ToikoroaAz állás tehát álomszerű, ám Dr. Kenny mégis fél éve keresi az utódját, vagy társát. Az elkeseredett orvos most már csak abban bízik, hogy a sajtón keresztül sikerül új orvost találnia a munkára, aminek az a szépséghibája, hogy fárasztó, felelősségteljes és időrabló, ugyanis Új-Zélandon kevés az orvos.

Ennek oka, hogy ott bármi mással is képesek jól keresni az emberek, ráadásul az orvosi egyetem a fővárosban van, a diplomás orvosok pedig nem akarnak egy isten háza mögötti kisvárosban dolgozni még akkor sem, ha hatalmas jövedelmet kapnak érte, hiszen ha 400 ezret nem is, de 150-200 ezer új-zélandi dollárt máshol is megkeresnek.

Ugyancsak a kisváros ellen szól, hogy Tokoruában nincs gyors internet, az iskolák pedig nem olyan jók, mint a nagyvárosokban. Mivel a helyiek nem akarnak kisvárosban dolgozni, emiatt a kormányon egyre nagyobb a nyomás, hogy engedjenek be külföldi orvosokat az országba.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com