Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben

Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben - derült ki a nemzeti transzplantációs szervezet (ONT) jelentéséből.A tájékoztatás szerint míg 2014-ben még 1682-en adományozták oda szerveiket haláluk után, addig 2024-ben már 2562-en határoztak erről, amelynek köszönhetően több mint 6400 átültetés valósulhatott meg. Évtizedes összehasonlításban a felajánlások száma meghaladta a 23 ezret, az elvégzett beavatkozások száma pedig közelít az 53 ezerhez.

Spanyolországban 2024-ben egymillió lakosra vetítve 32 fő volt a szervadományozók aránya, míg tíz évvel később elérte az 52-őt. Az európai átlag ennek kevesebb mint a fele, 22,9.

A dél-európai ország több mint 30 éve tartja vezető helyét a világon mind a szervadományozásban, mind az átültetésben, évről-évre megdöntve saját rekordját.
A jelentés felhívta a figyelmet a kórházi donációs koordinátorok munkájának jelentőségére is, kiemelve, hogy nekik köszönhetően a donorok 38 százaléka olyan egészségügyi intézményből került ki, ahol nem végeznek transzplantációt.

Tíz év alatt 62 százalékkal nőtt a felajánlások száma ezekből a kórházakból, így lehetővé téve több mint 11 ezer vesetranszplantációt, 5000 máj-, 1700 tüdő-, 1000 szív-, csaknem 300 hasnyálmirigy-, és 13 bélátültetést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fúrás és injekció nélkül is megállítható a fogszuvasodás

Fúrás és injekció nélkül is megállítható a fogszuvasodás

Egy egyszerű folyadék hozhat áttörést a fogászatban.

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

http://ujhazak.com