Stratégiai partnerségi megállapodást kötött egészségügyi érdekképviseletekkel az Emmi

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetével (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).A dokumentumot Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnöke és Toma Lajos, a MÖSZ elnöke pénteken Budapesten írta alá. Kásler Miklós az aláírást megelőzően azt mondta: a megállapodásban rögzítik, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást az elképzeléseikről, ötleteikről. Mindettől azt várják, hogy közösen segíthessenek.
    

Cser Ágnes arról beszélt, hogy hosszú évek óta "igényes együttműködés" van az Emmi és az általa vezetett szakszervezet között, és azért küzdenek közösen, hogy az egészségügyben dolgozók élet- és munkakörülményei, jövedelme méltó legyen az általuk végzett feladathoz. Toma Lajos elmondta, 2016-ban kezdődött az érintettek között tárgyalássorozat, a megállapodás most ennek egy állomása. A két szakszervezet és a minisztérium azt vállalta, hogy az egészségügy jobbításáért próbálnak mindent megtenni - közölte.
    

A közreadott sajtóanyag szerint a megállapodás annak érdekében jön létre, hogy a miniszter közvetlenül bevonja a jogszabály előkészítésébe a stratégiai partnereket, az egészségügyi humánerőforrás helyzetét javító intézkedésekben és jogszabályok kialakításában előzetes véleményezési jogot biztosítva nekik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

Inzulinrezisztenciához vezethet a cukor teljes megvonása

A bélmikrobiom egyensúlyának felborulása okozhatja az inzulinrezisztencia jeleit egy új kutatás szerint.

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Az egészségügyi oka is lehet, ha gyakran tapasztalsz agyfagyást

Nem árt odafigyelni!

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Súlyos betegséget is okozhat a rendszeres szemdörzsölés

Akár vaksághoz is vezethet a tartós szokás a szakértő szerint.

http://ujhazak.com