Sürgős cselekvési tervet hirdet a brit kormány a kanyaró terjedésének feltartóztatására

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Sürgős cselekvési tervet hirdet a brit kormány a kanyaró terjedésének feltartóztatására, miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megfosztotta az Egyesült Királyságot kanyarómentes státusától.A betegséget a mumpsz, kanyaró és rubeola elleni két adag védőoltással (MMR) lehet elkerülni, a szigetországban azonban csökkent az immunizálás mértéke. 2019 első negyedévében 231 kanyarós megbetegedést jelentettek.

Ezek egy részében külföldön fertőződtek meg a betegek, de a gyerekek körében csökkenőben van azoknak a száma, akik mindkét oltást megkapják. Angliában például 87 százalékuk kapja meg, ami elmarad a célul kitűzött 95 százaléktól. Az első adagot egyéves korban ajánlják, a másodikat az iskolakezdés előtt. Becslések szerint azonban Angliában minden hetedik ötéves nem védett megfelelően. Walesben, Skóciában és Észak-Írországban ennél kedvezőbb az arány, de ezekben az országrészekben is elmarad a célkitűzésektől.

    
Szakértők szerint az adatok egyrészt amiatt romlanak, mert az emberek alábecsülik a kanyaró veszélyét, másrészt viszont az oltásellenes üzenetek is közrejátszhatnak benne. Az intézkedéscsomag keretében arra kérik a háziorvosokat, hogy tudatosítsák jobban az ismétlőoltás beadásának jelentőségét, illetve mindkét adag beadásának fontosságát azoknál, akik esetleg egyetlen dózist sem kaptak.


Emellett sürgetik a közösségi médiát, hogy lépjen fel a félrevezető oltásellenes üzenetek ellen. A tervek között szerepel egy olyan konferencia szervezése is, amelyen az információk népszerűsítésének hatékonyabb módját keresik majd a gyógyszergyártók és más cégek részvételével. A kormány emellett a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) honlapján is igyekszik majd szertefoszlatni az oltóanyag veszélyeivel kapcsolatos félretájékoztató állításokat.
    

A kanyaró újbóli terjedése világszerte több országban, köztük Franciaországban, Németországban és Olaszországban is tapasztalható. Globálisan csaknem háromszorosára nőtt a megbetegedések száma az év első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest - figyelmeztetett a WHO, amely szerint 2019-ben eddig 364 808 esetet regisztráltak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com