Szakértő: teljes értékű életet lehet élni pacemakerrel is

A pacemaker "a szív agya" - hangzott el a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinikán szombaton tartott előadáson; Magyarországon ma mintegy 40 ezren élnek a normális pulzusszámot biztosító, és ezáltal a szív működését segítő különleges szívritmus-szabályozóval, amely teljes értékű életet biztosít a szívbetegeknek.pacemakerAz előadást a szívre "szakosodott" egyetlen magyarországi betegegyesület, a SzívSN országos egyesület szervezte. Vezetője, egyben az előadó, Bernáth-Lukács Zsuzsanna az MTI-nek elmondta, hogy céljuk a betegek segítése, illetve felvilágosítása.

Noha az orvos-beteg kapcsolat az elmúlt időszakban sokat fejlődött, a betegek tájékoztatása még mindig sok kívánnivalót hagy maga után. Kezdeményezésük sikerét jelzi, hogy az egyesület három évvel ezelőtt történt megalakulása óta mintegy 3 ezer látogató kereste fel a hétvégi városmajori előadásokat.

A szakember elmondta, hogy a 40 ezer pacemakeres közül nem egy már betöltötte századik életévét és már évtizedek óta él szívritmus-szabályozóval, amely az elmúlt évtizedekben hatalmas változásokon ment keresztül.

Az "úttörő" 1958-ban Rune Elmquist svéd villamosmérnök volt, aki kadmium-nikkel telepével történelmet írt.

A "kísérleti nyúl" egy szívbeteg svéd volt, aki a híres Karolinska Intézetben kapta meg első készülékét, amelyet még 23 csere követett. A sűrű cserék ellenére a beteg 80 évig élt. Magyarország nem sokkal maradt el ettől: az első magyar pacemakert Szabó Zoltán és Naszlady Attila professzorok 1963-ban fejlesztették ki.

Az első szívritmus-szabályozó még 170 grammos, élettartama pedig 3-4 év volt. Mára azonban a pacemaker 20-30 grammnyira "zsugorodott", és nyolc-tíz évre elegendő energiát tárol. Azután pedig elegendő egy alig 20 percig tartó elemcsere, és kezdődhet az újabb "évtized".

Mindezzel párhuzamosan a pacemaker a korábbinál jóval korszerűbbé és "teherbíróbbá" vált. A legmodernebb például már olyan implantátum, amely egyebek között MRI-kompatibilis, azaz lehetővé teszi, hogy a beteget szükség esetén a legalaposabb mágneses rezonancia-vizsgálatoknak vessék alá.

Bernáth-Lukács Zsuzsanna utalt ugyanakkor arra, hogy jelentős a tájékozatlanság a szívritmus-szabályozóra kényszerültek körében. Ez a magyarázata annak is, hogy a betegek valósággal megrémülnek, amikor pacemakert ajánlanak nekik, és nem csekély azoknak a száma, akik a beültetett szívritmus-szabályozó miatt súlyos depresszióba esnek.

Bernáth-Lukács Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy a pacemaker - amit működése miatt "a szív agyának" nevezett - teljes értékű életet biztosít. Azaz viselője dolgozhat, sportolhat, úszhat, szaunázhat és élvezheti a szoláriumot, használhatja mobiltelefonját - csak ne épp a pacemaker feletti zsebben tartsa - , továbbá nincs számára semmilyen korlátozás a háztartási, illetve kerti eszközök használatában. Az egyetlen korlát a nagyobb mágneses erő miatt a repülőtéri biztonsági kapu, ilyenkor a pacemakeresnek igazolnia kell magát.

Arra azonban az egyesület vezetője külön is felhívta a figyelmet, hogy a pacemaker nem csodaszer: nincs az a szívritmus-szabályozó, amely helyettesítheti a helyes életmódot, beleértve az egészséges táplálkozást, a dohányzásról, továbbá a beteges alkoholfogyasztásról való lemondást, valamint nem utolsósorban a rendszeres orvosi kontrollt, amely lehetővé teszi a különböző egészségügyi kockázatok - mindenekelőtt a magas vérnyomás, valamint a magas vércukor-, illetve vérzsírszint kiszűrését.

Az orvosi kontrollnak amúgy a "pacemaker-gazda" számára is különleges jelentősége van. A fél- vagy egyéves időszakonként történő rutinellenőrzés ugyanis annak orvosi megállapítására szolgál, hogy az adott szívritmus-szabályozó - az igénybevétel függvényében - hogyan is áll az energiával. Ha a pacemaker - az életmódnak köszönhetően is - takarékos üzemmódban működik, a nyolc-tíz év elemcsere nélkül is garantált.

Bernáth-Lukács Zsuzsanna elmondta azt is, hogy a pacemakert általánosságban a mellkas baloldalán helyezik el. Ennek oka azonban nem az, hogy a szív is inkább baloldalon található, hanem az, hogy az emberek kétharmada- legalábbis a felmérések szerint - jobbkezes.

Ezért a szívritmus-szabályozó elhelyezésekor a kiindulópont az volt, hogy a jobb kéz lehető legzavartalanabb használatát biztosítsák. A fennmaradó egyharmadnak azonban jeleznie kellene, hogy a pacemakert - szükség esetén - "jobboldalra kéri". Ha mindennapi tevékenységéhez, munkájához elsősorban bal kezét veszi igénybe, a pacemaker "áthelyezése" csak egy szavába kerül - mondta a szakember.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com