Szakértő: több országban is összefogtak a pártok a járvány miatt

Több országban is összefogott a kormány és az ellenzék a koronavírus-járvány leküzdése érdekében, Magyarországon nem ez a helyzet - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.Az elemző kifejtette: Belgiumban, Spanyolországban, Izraelben és Romániában is azt hangsúlyozzák, hogy a járvány miatt félre kell tenni a politikai ellentéteket, eközben Magyarországon az ellenzéki pártok továbbra sem hajlandóak a "kicsinyes" politikai érdekeiket félretenni.

   
 Emlékeztetett, a magyar ellenzék a múlt héten megakadályozta, hogy a koronavírus-törvényt gyorsított eljárásban elfogadják, most pedig nemet "nyomtak" a jogszabályra a szavazáskor. Meglepőnek nevezte az ellenzék magatartását, hozzátéve, társadalmi közmegegyezés van arról, hogy a kormány ominózus intézkedései fontosak és hatékonyak, hiszen még az ellenzéki szavazók is azon az állásponton vannak, hogy ezeket be kell tartani.
   

"Tehát ebből a szempontból teljesen érthetetlen, hogy az ellenzéki pártok miért mennek szembe a társadalmi akarattal, a saját választóik akaratával" - mondta. Az ellenzéki viselkedés mögött Deák Dániel szerint az állhat, hogy attól félnek, a kormány sikeres válságkezelésének hatására nőni fog a kabinet támogatottsága, ezért igyekeznek a napirendet "áttolni" valamiféle demokráciavitába.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com