Századvég: a magyarok többsége a védőoltástól várja a járvány megfékezését

A magyarok többsége a védőoltástól várja a koronavírus-járvány megfékezését, a decemberi 24 százalékról ugyanis 34 százalékra nőtt azoknak a száma, akik biztosan élnek majd az oltás lehetőségével - közölte elemzése alapján a Századvég pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint azoknak a száma is nőtt, akik valószínűleg szeretnék magukat beoltatni: a decemberi 25 százalékkal szemben a megkérdezettek 28 százaléka nyilatkozott így. A magyarok 35 százaléka vélekedett úgy, hogy biztosan nem vagy valószínűleg nem adatja be magának a vakcinát. Ez az arány novemberben 52, decemberben 48 százalék volt - írta a Századvég, hangsúlyozva: ez azt jelenti, hogy a vakcinák megérkezésével tovább nőtt az oltási kedv Magyarországon.

    

A Századvég szerint ezt az is elősegítette, hogy világszerte fokozatosan nő a beoltottak száma, és az emberek "érzékelik, hogy a vakcina veszélytelen, jelentős mellékhatásai nincsenek." Az elemzésből kiderült az is, hogy a magyar lakosság reálisan ítéli meg a járványhelyzet alakulását: a megkérdezettek 58 százaléka látja úgy, hogy a járvány terjedése stagnál a környezetében, 23 százalékuk szerint lassul vagy megállt, és csak a válaszadók 13 százaléka tapasztal gyorsulást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com