Széthulló arcok a drog fogságában- durva átváltozások

Egy nagyon durva szemléltetéssel állt elő a Faces of Addiction nevű összeállítás, amely olyan személyeket mutat be, akik drogfüggővé váltak és az évek során felismerhetetlenné deformálódott az arcuk a káros szenvedélyeik miatt.

Nagyon durva változások mentek végbe fiatal és idős nőkön-férfiakon, pusztító életmódjuk miatt. A Rehabs.com készítette ezt az összeállítást oktató célzattal, hogy mások tanuljanak ezen emberek életéből, szörnyű fizikai átváltozásaiból.

Előtte- utána képekkel mutatjuk be, hogy a kábítószer függő emberek arca mennyire meg tud változik aránylag rövid időn belül.
Ez a projekt 13 olyan személyt mutat be, akiket nem neveztek meg, viszont többször letartóztattak az évek során és a rendőrségi fotóikból készítettek összeállítást. Egyértelmű jele a kábítószer- fogyasztásnak a nyílt sebek, bőrsérülések, hiányzó fogak,valamint az idő előtti öregedés. Teljesen elhanyagolták magukat ezek a nők és férfiak, nem törődnek egészségükkel, csakis azzal foglalkoznak, hogy bármi áron is, de kábítószerhez jussanak.

Korábbi írásunk hasonló összeállításról ITT és ITT érhető el!

Az egyik legdurvább eset talán ez a férfi, akit először 2009-ben tartóztattak le, akkor készítették róla a bal oldali felvételt, 5 évvel később pedig a jobb oldali fotót. A kép alatt található videó pedig több képen keresztül bemutatja ennek a 46 éves kokainfogyasztó embernek az átalakulását, amely szinte megdöbbentő:

drog2


Az alábbi összefoglaló videóban nyomon követhetjük a többi alany átváltozását az évek során:



Részletes leírást az alanyokról ITT találsz! Képgaléria:


drog1

drog3

drog4

drog5

drog6

drog7

drog8

drog9

drog10

drog11

drog12

drog13

forrás: dailymail.co.uk

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com