Szívbemarkoló fotóval köszönte meg a kismama a termékenységi klinikának az újszülött babáját

Egy kismama szívbemarkoló fotója viharos gyorsasággal söpört végig az egész interneten.


A csak Angéla néven hívott nő nem mindennapi képpel köszönte meg, hogy annyi sok szenvedés után végre kisbabája született. A fotóba belesűrítette a mesterséges megtermékenyítéssel járó megpróbáltatásokat és az örömöt is.

Az asszony néhány hete adott életet egy egészséges kislánynak, miután több évig sikertelenül próbálkoztak a férjével. Angela ezért most olyan hálás, hogy egy különleges meglepetést készített a termékenységi klinikának.

A kismama lefotózta az újszülött kislányát, aki köré fecskendőkből egy szívet formázott köszönete jeléül. A képet pedig feltöltötte a Sher termékenységi klinika közösségi oldalára. Így akarta kifejezni mennyire hálás az intézménynek és az orvosoknak, hogy végre gyermeke születhetett.

facebook1

A szívbemarkoló képet már több ezren osztották meg.

 „Még csak nem is a számtalan injekció volt a legnehezebb” – mondta Angela az ABC News amerikai hírcsatornának- „Az érzelmi hullámvasút része volt az, ami igazán megviselt. Nagyon sokáig éltem egyedül, várva a tökéletes partnerre. Mikor végre belépett az életembe, azután jött a várakozás a gyermekre. Sokszor hittem azt, hogy kiszállok közben” – mondta a nő.

2D353CF200000578-3265422-image-a-13_1444331449718

A csatornának nyilatkozott Dr. Molina Dayal a nő orvosa, aki azt mondta, hogy a képen lévő szerek csak részei az összetett gyógyszeres kezelésnek, amin Angela keresztül ment.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com