Szívfacsaró fotókat készíttettek 11 napig élt ikerbabájukról a szülők

Szívfacsaró fotókat készíttettek gyerekeikről a szülők, mikor megtudták, hogy az ikrek egyike súlyos rendellenességgel született.

Lyndsay Brentlinger és férje Matthew évekig próbálkoztak, hogy gyerekük legyen és nem adták fel.
Tavaly december 17-én azután világra jöttek az ikrek és úgy érezték ők a legboldogabb szülők a világon.

A kezdeti öröm után azonban súlyos dolgot tudtak meg. Míg a lányuk Reagen egészséges volt, a fiuk William súlyos betegen jött a világra.

A kisfiú szívének a bal kamrája és pitvara ugyanis nem működött. A terhesség 23. hetében az orvosok azt mondták, hogy lehet, hogy a baba halva születik majd meg. William azonban tovább küzdött és találkozni akart a szüleivel és a testvéreivel, akikkel végül 11 napot tölthetett együtt.

A szülők azt szerették volna, ha egy fotós megörökíti ezeket a pillanatokat, ezért felkérték Lindsey Brownt.
A fotós akkor nagyon elfoglalt volt, de mikor meghallotta mi történt, meghatódva elvállalta a képek elkészítését. Azért, hogy a családnak legyen egy örök emléke a kisfiúról.

"Életem legboldogabb 11 napja volt." – nyilatkozta az édesapa. A fotók elkészülése után pár nappal William elhunyt.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com