Szívszorító: csak egyik haldokló kislányát mentheti meg az apa

Egy kanadai apát élete legnehezebb választása elé kényszerítettek.


A férfi ikerlányai ugyanolyan betegség miatt haldokolnak és csak egyiküknek adhat a májából.

ikrek

Michael Wagner és felesége Johanna azóta kétségbeesetten keresik azt az ismeretlent, aki vállalná, hogy megmenti a másik kislány életét.

A 3 éves lányokat a szülők Vietnámból fogadták örökbe másfél évvel ezelőtt, de kiderült, hogy egy ritka örökletes betegségük van, az ún. Alagille-szindróma.

ikrek (1)

Ez a betegség több szervrendszert érint, főleg a máj, szív, arc és a csontok működését. Tünetei az epepangás, tüdőartériákban lévő szívrendellenesség, az arc elváltozása és a csigolyák lepkeszerű fejlődése.

A kicsiknek elsősorban a máját károsította a kór és Binh és Phuoc állapota elég súlyosra fordult. Sürgősen májátültetésre van szükségük, hogy életben maradjanak.

Az örökbefogadó szülők azonnal felajánlkoztak szervdonornak, de csak az apa volt alkalmas, ő pedig csak az egyik gyereknek adhat a májából.

letöltés

A szülők azonban nem tudták eldönteni ki kapja az életmentő szervet, így inkább az orvosokra bízták azt. Ők pedig a jobb egészségi állapotban lévő kislányt fogják megműteni.

A szülők ezalatt a Facebookon egy online kampányt kezdtek, hogy szervdonort találhassanak a másik kislánynak is.

Emellett a nyilvánosság előtt fognak beszélni a lányok betegségéről. Remélik, hogy mindez segít abban, hogy mind a két gyereket meg tudják menteni.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

http://ujhazak.com