Szívszorító: egy anya találkozása a kislánnyal, aki megkapta gyermeke szívét

Szívszorító találkozás zajlott le Valentin napon egy gyászoló anyuka és egy 5 éves kislány között Atlantában.

Amber Travaglio két éve vesztette el kislányát Melody-t egy szerencsétlen véletlen baleset miatt. Az édesanya gyermeke szerveit felajánlotta, így a szívét egy kislány kapta meg.

A műtét még 2015-ben volt és az anya most találkozott először a gyermekkel, akiben ott dobog Melody szíve. Február 14-én sírva ölelte magához Peytont és hallgatta meg kislánya szívverését. -írja a Daily Mail.
A megható találkozás után Amber a Fox8 amerikai hírcsatornának azt mondta, hogy békességet és megnyugvást érzett.

„Életem egyik legnehezebb pillanata volt, mikor elveszítettem Melodyt” – mesélte sírva Amber. A kislánya, Melody 6 éves volt, mikor egy asztmás roham miatt kórházba rohantak vele. „Az orvosok megtettek minden tőlük telhetőt, de az életét sajnos már nem tudták megmenteni. Azóta minden boldog pillanatomat beárnyékolja a hiánya, a nehéz napok pedig még nehezebbek úgy, hogy nincs velünk.” – mesélte az anya.

Mikor az orvosok rákérdeztek, hogy felajánlja-e lánya szerveit nem gondolkodott.
„Biztos voltam benne, hogy Melody nagy dolgokra hivatott, és igazam is volt. Több kisgyerek életét is megmentették a szervei.”

A szívét a most 5 éves Peyton kapta meg, akinek sürgős szívátültetésre volt szüksége, mert egy náthavírus megtámadta a szívét. Az akkor 3 éves kislány hetekig volt lélegeztetőgépen, mire megtalálták számára a donort.

A műtét sikerült, Peyton azóta is jól van és az anyukája sírva mondott köszönetet Ambernek, hogy lánya szívével megmentette az életét.





Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com