Szívszorító! Egyszerre küzd a rákkal az anyuka és 14 éves lánya! – videó

Egy amerikai család megrázó történetét a napokban osztotta meg az interneten.


Az anyukáról és a 14 éves lányáról pár nap különbséggel derült ki, hogy mind a kettőjük szervezetét rák támadta meg.

Missy-es-Brooke

A család egy wisconsini farmon él, ahol a 14 éves Brooke Shatley arra készül, hogy bemutatja első saját bikaborjúját a tavaszi vásáron. A lány igyekszik úgy élni, mint eddig, holott nemrég petefészek daganatot fedeztek fel nála.

Brooke-nak december elején kezdődtek a hasfájásai, amelyek egyre jobban erősödtek. Az édesanyánál, Missy-nél pedig karácsony után második stádiumú nyaki rákot fedeztek fel.

Az asszony azonban ettől sokkal jobban aggódott Brookért, akinek a diagnózisát csak két hét múlva tudták meg.: „Ugyanahhoz az orvoshoz mentünk, akinél én is jártam. Csak ránézett a lányomra, aztán belepillantott a papírokba és rögtön tudta mi a baja” – mondta el egy keyetv híradójának Missy.

Missy-es-Brooke-2

„Az orvos belépett megtapintotta a hasamat, belenézett a leleteimbe és habozás nélkül azt mondta, hogy egy rákos daganat van a bal petefészkemen” –közölte Brooke.

Az asszonyt sokkolta diagnózis és olyan érzése volt, mintha abban a pillanatban kívülről látna mindent. „Mintha valaki át rémálmát élném át” – mondta – „Folyton az járt a fejemben, hogy miért mi, és miért mindketten?”

Brooke ezzel szemben az első perctől optimistán állt a dologhoz. „Rögtön azt gondoltam, hogy rázós út lesz, de ketten átvészeljük” – mondta.

A lánynak azóta sikerült az édesanyjába is lelket öntenie és most együtt küzdenek a rákkal egymás támaszaként.. Brooke-ot azóta megoperálták és egy futball-labda nagyságú tumort távolítottak el a petefészkéről.

A család egyelőre nem tudja mi okozta, hogy az anyánál és lányánál egyszerre fedezték fel a rákot.

Lehet, hogy öröklődő genetikai betegség miatt van, de az is lehet, hogy a farmon lévő ivóvíz okozza, esetleg a szörnyű véletlen az oka.



Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com