Szívszorító fotóval üzent minden iskolás gyerek szüleinek egy anyuka

Egy brit édesanya tanévkezdés alkalmából szívszorító fotót küldött minden iskolás gyerek szüleinek.


Az édesanya nagy fájdalma, hogy kislánya ezt a tanévet már nem érhette meg, a kis Emily tavaly decemberben egy ritka rákbetegség miatt elhunyt.

emily2 (1)

Julie Apicella fotójával most azt üzeni a szülőknek, hogy beszéljenek többet a tabunak számító gyerekrákról és csatlakozzanak egy ehhez kötődő kampányhoz.

A Norfolkban élő anyuka szeptember 7-én posztolt két fotót a közösség oldalán.

Az egyik képen Emily van a szobában azon a napon, mikor elkezdte az iskolát, 2015 szeptemberében. A jobb oldali képen ugyanaz a szoba látható, de Emily nélkül. A két kép között pontosan egy év a különbség.

image

„Nyilvánvaló, hogy egy igazán különleges személy hiányzik a képről. Most képzeld el, hogy a kép, amit a most iskolába menő gyermekedről csinálsz, az utolsó ilyen kép.” -írta az asszony a kép alá.

Emily 2015. december 14-én hunyt el 8 éves korában. A kislánynál 5 évesen fedezték fel, hogy vesedaganata van, pontosabban Wilms-tumora. Ez a tumorfajta az egyik leggyakoribb hasi tumor és az egyik leggyakoribb gyerekrák a gyerekkor daganatok 6 százalékát ez okozza.

A Wilms tumor 6 év alatti gyerekeknél jelentkezik, fiúknál és lányoknál is előfordul. A felnőtteknél már elég ritkának számít. A daganat nagyon gyorsan nő, a vékony hasfalon át egy idő után tapintható lesz. Első tünete a vérvizelés, de sokszor tünetmentes állapotban is kimutatható hasi ultrahanggal.

A kislány kemoterápiát kapott, sugárkezelést, őssejt terápiát és még a veséjét is eltávolították, mégsem tudtak rajta segíteni az orvosok.

tumblr_inline_odhwy5oM821u014du_540.png.cf

Emily halála után 9 hónappal az anyuka most azért küzd, hogy felhívja a figyelmet a gyermekkori rákra. Ezért arra biztatja ismerőseit, hogy változtassák aranyszínűre a profilképüket, így csatlakozhatnak a kampányhoz.

„A tudatosság növelésével máris legyőztük a gyermekrákkal szembeni első akadályt, és a gyermekrák körüli tabukat” „A rózsaszín szalag mára a mellrák egyértelmű szimbólumává vált, azt viszont kevesebben tudják, hogy a gyerekrák jelképe az arany szalag. Jó lenne, ha ez is elterjedne a közösségi médiában.”  -írja.

Julie posztját azóta már több mint 9 ezren osztották meg, így a felhívása nagyon sok emberhez jutott el.

Forrás: hvg.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

http://ujhazak.com