Szívszorító! Lefagyasztatták szülei a 2 éves, agydaganatban meghalt kislányt, hogy a jövőben visszahozhassák őt

Egy thailföldi kislány szülei drámai döntést hoztak, mikor kiderült, hogy a kicsinek gyógyíthatatlan agytumora van.


A szülők nem akarták elengedni őt, ezért miután levették a gépekről, lefagyasztatták az orvosokkal a kicsi testét. Abban reménykednek, hogy a jövőben az orvostudomány lesz majd olyan fejlett, hogy visszahozza őt és megmenti.

27AB8FA400000578-3043272-image-a-9_1429277779202

"Tudom, hogy sokan nem értenek egyet azzal, amit tettünk. Abban is biztos vagyok, hogy olyanok is vannak – nem is kevesen -, akik bolondnak néznek minket. De nem érdekel. Már nem.

Engem, és a férjemet ugyanis megnyugtat a tudat, hogy a lányunk még most is él, és bár nem lehet velünk, legalább a lehetősége megvan annak, hogy egyszer majd újra átöleljük egymást"
– mondta el a Motherboard című lapnak a thaiföldi kislány, Matheryn édesanyja.

27AB945800000578-3043272-Matheryn_is_currently_at_the_Arizona_based_Alcor_her_brain_and_b-a-21_1429278005559

Nareerat Naovaratpong azt is hozzátette, hogy a 2 éves kislány a legfiatalabb,aki átesett a krionikus fagyasztáson. "Életünk egyik legnehezebb döntése volt, mikor lekapcsoltuk őt a gépekről, de erőt adott a tudat, hogy ezzel még nincs vége" – mesélte az anyuka. Az asszony a kislányon tavaly áprilisban vette észre, hogy nagy baj van.

kislany(650x433)

"Egyik reggel hiába ébresztgettem, nem kelt fel azonnal. Még aznap orvoshoz vittük, ahol hamar kiderült, az agyának bal féltekéjén egy 11 centiméteres daganat található."

Ezután a szülők megpróbáltak versenyezni az idővel és 12 agyműtétet fizettek ki, hogy megmentsék a kislányt, ezen felül még 20 kemoterápiás és 20 sugárkezelést. Matheryn állapota azonban nem változott, a gyerek a kezelések miatt a bal agyféltekének 80 százalékát elvesztette, majd kómába esett.

Január 8-án az orvosok azt közölték a szülőkkel, hogy már semmit sem tudnak tenni a kislányért. Ekkor döntöttek úgy, hogy lekapcsolják a gépekről, a testét pedig rábízzák a világ legnagyobb, arizonai központú krionikus cégére, az Alcor Élet Meghosszabbító Alapítványra.

1429127667445691

"A fagyasztás volt az egyetlen lehetőségünk arra, hogy Matherynnek megadjuk a lehetőséget arra, hogy egyszer teljes életet élhessen" – mondta el az apa, aki az interneten kutatva találta meg ezt az amerikai céget.

Hogyan történik a testek tartósítása a fagyasztási folyamat során?

A Stanford villamosmérnöki karának doktora szerint az ún. krionika egy olyan gyógyászati eljárás, ami sokkal hatásosabbnak tűnik, mint a mai ismert eljárások. Emellett az élet és halál fogalmának is új jelentést kap általa. A lefagyasztási folyamat alatt az elhunyt testét -196 fokra hűtik, ahol a folyékony nitrogén gázhalmazállapotú lesz.

1429127795997158

A beteg vérét a fagyasztást megelőzően krioprotektív oldatra cserélik, amely ilyen alacsony hőmérsékleten nem fagy meg, csupán megüvesedik. Ez azért fontos, mert az így kapott anyag mentes a jégkristályoktól és nem okoz sérülést a testben.

A jövőben történő regenerációs folyamat első teendője, hogy a testből majd eltávolítják a kriogenikus folyadékot. Így tudnak utat nyitni a nanorobotok és nanoanyagok előtt, ezeket pedig egy szuperszámítógéphez kapcsolják majd.

video-undefined-27B0D06300000578-829_636x358

Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com