Szívszorító pillanat: egymást öleli a koraszülött magyar ikerpár – videó

A megható videót az RTL Klub Házon Kívül műsorában mutatták be, amelyben egy koraszülöttekkel foglalkozó doktornőről készítettek riportot.
A két koraszülött baba Bendegúz és Barnabás szerencsések, mert az anyukájuk bármikor velük lehet. A koraszülött osztályon ez egyáltalán nem általános, hiszen a babák sokszor 50-60 dekával jönnek a világra és hónapokig inkubátorban vannak. Ez idő alatt pedig az orvosok és a nővérek folyamatosan harcolnak az életükért.

A műsorban bemutatott neonatológus, Schill Beáta azonban különleges módon gyógyítja a babákat. A doktornő arról beszélt, hogy a babák a főnökök és érte dolgozik az orvos, a nővér, a védőnő, a takarítónő és a szülők.
A szülők pedig bármikor mehetnek a babákhoz, akár még éjfélkor is. Felvehetik a kicsiket, mellkasukra tehetik, lehet etetniük, fürdetniük, öltöztetniük őket. A doktornő 2016-ban munkájáért Richter Aranyanyu díjat kapott a zsűritől orvos kategóriában.

A két baba megható videójában Bendegúz és Barnabás első találkozását örökítették meg az anyaméhen kívül. 
A koraszülött ikrek egy fürdetővödörben látták viszont egymást és azonnal összekapaszkodtak és ölelkezni kezdtek, mint ahogy anyukájuk méhében tették.



A műsorban bemutatott másik hivatásában példaértékű munkát végző ember, Sinka Eszter körzetes nővér Miskolcon. A nővér mindenki Eszterkéje, akiért a betegek odavannak. Esztert bármikor kereshetik, a nővér a gyógyítás mellett a betegek minden dolgában segít, amennyire tud.

Munkájáért ő is megkapta a Richter Aranyanyu díjat.

Forrás: nlcafe.hu, rtl.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

Nem az alvásigény csökkenése miatt ébredünk fel egyre korábban, ahogy öregszünk

A kutatások szerint a szem változása okolható a hajnali ébredésért.

Tévhitek a C-vitaminról

Tévhitek a C-vitaminról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cirkadián depresszió

Cirkadián depresszió

A depresszió egy különleges altípusára bukkantak a kutatók.

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

A FOFO miatt halogatják sokan az életmentő vizsgálatokat

Sokan rettegnek attól, hogy rossz hírt kapnak az orvostól.

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

A koffeinmentes kávé jobban felpörgeti az agyat

Egy ír kutatás hozott meglepő eredményt.

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Nem a lépésszám, hanem az edzés intenzitása számít a japán sétában

Egyre többen próbálják ki a mozgásformát.

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Károsíthatják az egészséget a horrorfilmek

Negatív hatása lehet az ijesztő alkotásoknak.

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

C-vitaminban gazdag gyümölcsök

Nem a narancsban van a legtöbb C-vitamin.

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

Pszichológus: a digitális detoxikálás jót tesz a pszichének és a társas kapcsolatoknak is

A digitális detoxikálás csökkenti a szorongásszintet és lehetőséget ad a valódi, mély emberi kapcsolódásokra, miközben az online világtól való időnkénti elszakadással mérsékelhető a telefon miatti mellőzés, az úgynevezett phubbing jelensége is.

Csendes kiégés

Csendes kiégés

Gyakran túl későn fedezik fel a szindróma jeleit.

http://ujhazak.com