Szívszorító posztot írt az apa, aki herpeszvírus miatt vesztette el újszülött kislányát

Egy arizonai férfi és felesége pár hét alatt vesztették el újszülött kislányukat. Jeff Gober minderről egy megrázó bejegyzésben ír, amelyet már több ezren megosztottak.

Az apa azért hozta nyilvánosságra a történetüket, hogy más szülők figyelmét felhívja a kézmosás fontosságára.

A kis Mallory ugyanis abba halt bele, hogy elkapta a herpeszvírust 1 hetes korában. A kislány teljesen egészségesen született és minden rendben volt vele, amíg a vírus meg nem támadta a szervezetét. – írja a Mirror.



„Ha valaki meg akarja fogni a babádat, menj biztosra, hogy kezet mosott-e először, majd vedd rá, hogy tegye meg újra. A kis Mallory egy hétig semmilyen tünetet nem produkált a magas lázon kívül, majd a második héten felhólyagosodott a teste, utána pedig már túl késő volt” – írta az édesapa a posztjában.



A HSV-1 vírus, ami az ajakherpeszt is okozza nagyon gyakori, a WHO szerint az emberek 67 százaléka fertőzött és a többség nem is tudja. A hordozók azonban sokszor tünetmentesek, azonban egy csecsemőre nézve a vírus végzetes következményekkel járhat, mint Mallory esetében.

Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com