Szívszorító! Visszanőtt az agya a súlyos betegen született kisfiúnak, akiről lemondtak az orvosok

Egy hároméves kisfiú létezése minden nap egy csoda a szüleinek.


Noah Wall édesanyja még a terhessége 3. hónapjában tudta meg, hogy a babának gerinc és központi idegrendszeri rendellenessége van és vízfejűsége.

Az orvosok egyben azt is mondták, hogy inkább vetessék el a babát, de a szülők erre nem voltak hajlandók, mindenáron meg akarták tartani.

Mivel azonban nagyon kevés volt arra az esély, hogy a kisfiú életben marad a szülők már a koporsót is vettek az érkezésére, felkészülve a tragédiára.

71822_noah-10

Mikor azonban a baba felsírt, a szülők örömkönnyekben törtek ki.

Azonban hamar kiderült, hogy az agyának csak 2 százaléka egészséges, a fejében lévő folyadék miatt.


71820_noah-08

7 hetes korában a fejében lévő agyvíz megfertőződött, ezért két és fél liternyi folyadékot kellett eltávolítani belőle. A betegségét folyamatosan kezelték és ahogy a nyomást csökkentették a fejében, az agyszövet is javulni kezdett.

71821_noah-09

71823_noah-11

A gyerek most három éves és igazi csoda, hogy az agyműködése szinte azonos kortársaival. Még az orvosok sem tudják hogyan történhetett ez a fantasztikus változás.

71817_noah-05

"Senki nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet. Három éven vagyunk túl, ami alatt sosem tudtuk, hogy egyáltalán megéli-e a holnapot, most pedig az agya szinte teljesen visszatért a normál állapotába, ez hihetetlen" - mondta az édesanya.

71819_noah-07

"Csodálatos, hogy érti, ami történik körülötte és tud is reagálni. Használja az evőeszközöket, felismer egy csomó állatot. Képes kiválasztani dolgokat és dönteni is, és nagyon szeret énekelni" - folytatta büszkén Michelle.

71815_noah-03

Noaht azonban nem lehet egyedül hagyni és naponta többször kell masszírozni. Emellett folyamatos fiziko- és hidroterápián kell részt vennie, kerekesszékes, de ennek ellenére vidám és mosolygós gyerek.

71818_noah-06

A gyerekkel rendszeresen kellett járni vizsgálatokra és leszívatni az agyából a vizet, de hogy életben maradt az a legcsodálatosabb dolog a szülei számára. A szülei örökké attól féltek, hogy elveszítik kisfiukat, de a 3 éves vizsgálat után megnyugodtak.

A vizsgálatok kimutatták, hogy a gyerek agya szinte teljesen meggyógyult.

71816_noah-04

"Rob és én - meséli az édesanya - teljesen meghökkentünk, amikor meghallottuk, mintha csak álmodtuk volna. Még az orvosok is könnyekben törtek ki!"

71814_noah-02

"Talán az volt a legfontosabb dolog, hogy nem mi tanítottuk Noah-t, hanem ő minket" – mondta meghatódva az édesanya

PAY-Noah-Wall (1)

PAY-Noah-Wall



Forrás: kiskegyed

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com