Szócska: kiterjesztik a koraszülötteknek adható RSV-oltást

Minden, a 32. hét előtt született koraszülött részesülhet az őket leginkább fenyegető vírusfertőzés, az RSV megelőzésére szolgáló oltóanyagból - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.

Ertl Tibor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium neonatológiai tagozatának elnöke elmondta, hogy a védőoltást a szülő beleegyezésével a kórházban kapja az újszülött, a sorozat öt oltásból áll. A professzor megjegyezte, korábban is megkaphatták ezt az oltóanyagot a koraszülöttek.

Azzal pedig több gyermek kaphat oltást, hogy megszűnt a legfeljebb 1500 grammos súlyhatár, a 28. helyett pedig immár a 32. hét előtt születettekre vonatkozik a rendelet.

vedooltas-h1n1-influenza-d0000AE98fb4d2076fe03A vírus a csecsemők felét eléri az első életévükben, a másodikban pedig szinte minden gyerek átesik a vírus okozta megbetegedésen. A vírus leggyakrabban novembertől márciusig fertőz, és kifejezetten a koraszülöttek veszélyeztetettek.
A közönséges náthához hasonlító megbetegedést okozó vírus (respiratory syncytial) miatt megvastagodik a légutak nyálkahártyája, és minél kisebb egy baba, annál kisebbek ezek a légutak, így annál súlyosabbak a következmények. Két év alatti gyerekeknél tüdő- és hörgőcskegyulladást okozhat a fertőzés.

Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója hozzátette: az oltásokra évente 1,3 milliárd forint a költségvetési keret, és az úgynevezett tételes finanszírozási szisztéma szerint egyfajta természetbeni juttatásként adja az OEP a készítményeket az intézményeknek, így nem a kórház finanszírozását terheli az oltóanyag beszerzése. Szócska Miklós kérdésre elmondta, az intézkedésnek nincs köze a miskolci kórházban nyáron meghalt koraszülöttek ügyéhez, hiszen a rendelet már május óta hatályos, és az oltásokat novemberben kell megkezdeni, mert a vírus jellemzően az őszi-téli hónapokban fertőz.

forrás:MTI

Hozzászólások

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Megviseli a szívet az éjszakázás

Megviseli a szívet az éjszakázás

A szívinfarktus és a stroke kockázata is magasabb az éjjeli baglyoknál egy kutatás szerint.

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Ezekre a vitaminokra van a legnagyobb szükséged a fagyos időben

Az immunrendszered megfelelő működése érdekében figyelj oda a vitaminbevitelre!

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

http://ujhazak.com